Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)
31 Lengyel András Szegedi egyetemi könyvtári éveimről Lapok egy önéletrajzból I. 1. A könyvtárban közel hét évig, 1980 márciusáig dolgoztam. Életemnek ez a periódusa sok mindent fölszínre hozott, sok mindennel szembesített és sok mindent megalapozott további életemre. Fontos, nagyon fontos periódus volt ez – ma, visszatekintve, még jobban látom fontosságát. Mindenekelőtt, hogy úgy mondjam, „társadalmi állásom” változott meg radikálisan. Nős, dolgozó ember lettem, aki kiválva immár fölnövelő közegéből, minden szempontból önálló életet él. A „magam ura” lettem, e helyzet minden előnyével s kockázatával. Egy új család jött létre, a feleségem és én, de ez az új formáció természetszerűleg beletartozott két másikba is, kétfelé is nyitva maradt. S ez természetszerűleg együtt járt bizonyos feszültségekkel, az új helyzetet nemcsak nekünk kellett „tanulni”, de a szülőknek is meg kellett emészteniük. Ez persze meg is történt, idővel kialakult valamiféle egyensúly, de mindenkinek nagy távolságokat kellett áthidalnia. Feleségem szülei Csongrádon éltek, elég szerény körülmények közt, apósom – helyi munkaalkalom híján – Pestre járt föl dolgozni, csak hétvégékre (olykor 2–3 hetenként) érkezett haza. Valamilyen építőipari cégnél dolgozott, a régi kubikosok új helyzethez mért munkáját végezte. Nehéz munka volt, nem fizették túl jól meg, pluszmunkák vállalására is kényszerült. Élete meglehetősen behatárolt körben zajlott, csak a szokásos liter olcsó bora jelentett számára valami élvezetet. Csendes, feszültségeit lefojtó ember volt, de feszültségei olykor ki-kitörtek belőle. Anyósom, akiből még halálos ágyán is fölparázslott a fájdalom, hogy körülményei elzárták a tanulástól, a kisvárosi parasztasszony életét élte. Nem vállalt állást, de sokat dolgozott, s nemcsak akkor, amikor a semmiből megépítették városszéli szerény házukat, hogy beköltözhessenek a tanyáról, de később is, mindvégig. A háztartás vezetése mellett a kert (veteményes kert) művelése, piacozás, rendszeres napszámba járás, a két gyerek ellátása, nevelése mind rámaradt. (Feleségemnek volt egy húga, Kati, nála tíz évvel fiatalabb, korán, 47 évesen tüdőrákban meghalt. Én még gyerekkorában ismertem meg. Felnőttként óvónőként dolgozott, Csongrádról átjárt a közeli nagyobb városba, Szentesre.) Ez a miliő sok vonatkozásban idegen volt számomra, s nem elsősorban anyagi értelemben. A szűkösséget magam is ismertem, ez nem keltett bennem idegenkedést. De az a habitus, a szegénység frusztrációja,
