Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Légrády Andor: Krämer Fülöp nyomában (Soltvadkert szőlészeti-borászati múltja és jelene)
122 apa, anya és gyerekek). A présházban, mely szintén külön épület volt, két 40 hl-es hordó volt található. A metszés metszőollóval történt, és nem metszőkéssel. A permetezés terén kezdetleges módszerekkel már próbálkoztak a faluban, de valójában Krämerék ismertették meg a vadkertiekkel a permetezőgépet. Folyamatosan horoltatták a szőlőket. A leszüretelt szőlőt darálták és préselték, nem taposták. A birtokon volt egy francia szőlőzúzó malom, ezen ment át először a szőlő. A trágyázás fontosságát is hamar felismerte a gazda: 1915-ben 120 vagon trágyát szóratott a szőlők alá. Berényi Péter (későbbi tanácselnök) vincellérként szolgált a birtokon. Elmondása szerint egyszer Krämer József azt mondta: „Én már ott tartok, hogy dekapontosságra kiszámítom, mennyi tápanyagot vett ki a termésem a földből. Vissza kell azt adni.” Egy új telepítésű kadarkája például 1936-ban hálálta meg a gondoskodást, mikor rekordtermést szedtek le róla. A birtokon volt egy szélmotorja, mely olajfúró toronyhoz hasonlított. A venyigét szecskáztatta vele, melyet a szőlősorok közé szórtak az emberei. Locsoltatni is szeretett volna a szélmotorral, de ez a terve nem valósult meg. 1986-ban még állt a rozsdásodó szerkezet. A szőlőt nemcsak művelni és gondozni kellett, a termést leszüretelni, hanem meg is kellett védeni. A községi tanács az 1930-as években a cigánytelepet Krämer József és néhány más szőlőbirtokos közelében képzelte el. 1936 augusztusában kérelmezték, hogy más helyen jelöljék ki a telepet. A testület elfogadta indokaikat, és utasította az elöljáróságot, hogy 1937 tavaszára más helyet jelöljenek ki. Ez nem valósult meg, mert 1938 májusában ismételten kérelmezték a telep más helyre költöztetését. A testület támogatta az elképzelést. Még bizottságot is felállítottak az új terület kijelölésére, de nem történt semmiféle előrelépés. 1938 szeptemberében a községi borközraktárhoz vezető iparvágány nyomvonala több ingatlant érintett, többek között Krämer Józsefét is. A terepbejárásokkor a tulajdonosok hajlandóak voltak az eladásra. Még azon év decemberében sikerült megalkudni, és az érintett ingatlanokat 942,50 pengő értékben felvásárolták, hogy az iparvágány megvalósuljon. 1939 júniusában jóváhagyták, hogy a borközraktárhoz műutat építsenek. Annak ellenére, hogy sok újítás köszönhető a családnak és megújult a szőlészet és borászat a településen, nem mindenki emlékezett vissza rájuk szép emlékkel. Többek elmondása szerint nagyon szigorúak voltak, és a legkisebb hibát is észrevették. A következőkben Szegvári Ferenc visszaemlékezéséről szólok. 1942-ben, 18 évesen került Krämer József szolgálatába mint kocsis. Elmondása szerint törpe, zömök, kopaszodó ember volt. Mindenhova ő furikázta, még a szőlőkbe is. Sok fiatal kijárt hozzá dolgozni, egy brigádban akár negyvenen is horoltak, metszettek vagy kötöztek. Sokszor még az uraság is beállt közéjük és tanította őket. A szüret úgy zajlott, hogy nem kádakba hordták a szőlőt, hanem faputtonyokba. Két kocsival történt a szállítás, megrakták az egyik kocsit puttonnyal, 28-30 puttonyt egybe. Mire egyet lepakoltak a présháznál, már a másik kocsi meg volt rakva , így folyamatos volt a szállítás. Egy szüret alkalmával, Feri bácsi elmondása szerint, akár százan is lehettek, gyerekekkel együtt, akik szintén kivették a munkából a
