Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Simonyi Zoltán: Szétesés és újraépítés (A rendszerváltás, és ami utána történt az alföldi szőlőtermesztésben és borászatban)
113 angol, japán, német, francia és spanyol szakmai és pénzügyi befektetői tőke jelent meg a magyar borszektorban. Az 1991. évi XXV. törvény felszámolta a szövetkezeti tulajdont, és a magán tulajdon mellett tette le a voksát. A vegyes tulajdonviszonyokra épülő mezőgazdaságot megszüntette, és lényegében véve a privát tulajdon kizárólagosságát hirdette meg. A családi gazdaságok visszaállítását, illetve létrehozását tűzte ki célul. Ebből következik, hogy talán azokban a szektorokban dolgozó, szőlővel és borral foglalkozó emberek tudtak gyorsan reagálni a kialakult gazdasági helyzetre, akik szakszövetkezeti tagok voltak. Az előző rendszerben a jó minőségű, magas aranykorona-értékű területeket államosították, az állami gazdaság ok vagy a termelőszövetkezetek tulajdonai lettek. Azokat a többségében alacsony aranykorona-értékű földeket, melyek „rossz, gyenge talaj” minőségűek voltak, nem olvasztották be az állami gazdaságokba, a termelőszövetkezetekbe. Úgy gondolták, hogy a nagyüzemi termeléshez ezek a területek elaprózottak, szétszórtak, a nagy ráfordítás miatt nem éri meg rajtuk a gazdálkodás. Ebből adódik, hogy a „rossz, gyenge” földek megmaradhattak magántulajdonban, amin a szőlőt vagy más gyümölcsöt a régi tulajdonos tovább termelhetett, elvileg magának. A befolyt jövedelem pedig adta a megélhetéshez szükséges anyagi forrást, de ez is csak elvileg volt igaz. Valójában az akkori rendszer felfogása és struktúrája nem engedte meg, hogy a befolyt jövedelem teljes egészében a termelőé legyen, az akkori szocialista erkölccsel ez nem fért össze. Ezek az emberek a rendszerváltás idején sokkal rugalmasabban tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, hiszen vérükben volt az állandó alkalmazkodási kényszer a szocializmus alatt, és tudták, hogy elébe kell menniük az eseményeknek , ha élet ben akarnak maradni. Jellemzően mindenki szinte magának termelt, í gy a befolyt jövedelem saját gazdálkodásukban maradt. A hogyan továbbra a válasz nagyon nehéz, hiszen a szakmában dolgozó szakemberek valójában nem voltak felkészülve egy új kapitalista termelési formára. Ezt jelzi az is, hogy többségük az új gazdasági struktúrában már nem jelent meg . Elindult egy folyamat a szőlőtermelők körében, melynek következménye a szövetkezeti részjegyek forintosítása volt, vagyis a szövetkezeti tulajdonból a vagyon átmentése a magángazdálkodásba. Erre adott lehetőséget a gazdálkodó szerveze tek és gazdasági társaságok átalakulásáról rendelkező 1989. évi XIII. tv. 40. §-a és az 1989. évi XV., a szövetkezetekről szóló törvény módosítása. Megkezdődött a részjegyek felvásárlása, centralizálása. Így volt, ahol a teljes üzemet sikerült privatizálni, mely ú j néven, új formában, új tagokkal folytatta munkáját. Erről az időszakról elmondható, hogy mindenki a saját útját kereste. Úgy gondolták, hogy az új vállalkozási formában a termelés, a borkészítés és a piacszerzés talán könnyebben fog menni. A szőlőtermelők egy része foglalkozott ugyan borkészítéssel, de az értékesítést a szakszövetkezeten, pincegazdaságon, állami gazdaságon keresztül oldották meg. Hozzászoktak ahhoz, hogy szőlőt termelnek, folyóbort készítenek, de a késztermék értékesítése nem az ő feladatuk. Így az új felállásban szembesülniük kellett azzal a ténnyel is, hogy a legnagyobb hangsúlyt az értékesítésre kell helyezni a szőlőtermelés és borkészítés mellett, ha sikeresek akarnak lenni.
