Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Simonyi Zoltán: Szétesés és újraépítés (A rendszerváltás, és ami utána történt az alföldi szőlőtermesztésben és borászatban)
112 igazodjunk a borpiacon meghatározó nemzetközi rendelkezésekhez, különösen az eredetvédelem rendszerbe foglalásával. Átdolgozták a borkészítésre alkalmas szőlőre, valamint a bortermékekre vonatkozó szabványokat is. 1989 után a gazdasági élet átalakulása, az átmenet, melynek ideológiai alapjául a magántulajdon részarányának jelentős mértékű bővítése szolgált, a vállalkozásélénkítés legfontosabb eleme lett. Az állami tulajdonú vállalatok átalakulás nélkül háttérbe szorultak, változatlan formában történő fennmaradásuk csak rövid távon volt elképzelhető. Az állami és szövetkezeti vállalatok egy részének a piacgazdaságban való tönkremenetele természetes folyamatnak volt tekinthető. A privatizációnak politikai és gazdasági motivációi egyaránt voltak, amelyek eredményeképpen a magyar szőlő- és borgazdaság teljes mértékben átalakult. A privatizációnak a gazdasági-elméleti alapját az adta, hogy a piacgazdaságban versenyhelyzetet teremtve a borászati vállalkozások saját maguk alakítják ki a versenyképességükhöz szükséges üzemméretet, integrációs formát stb. Ezzel kívánta a privatizáció a gazdasági versenyt növelni és az ágazatot versenyképesebbé tenni, mindennek eredménye azonban felemás volt. Az állami gazdaságok a privatizációk útján lenullázódottak, széthullottak. Az akkori korszerű berendezések egy része magántulajdonba került, nagyobb részét viszont elherdálták. Érdekességként erre példa a Vaskútra telepí tett Seitz-Rotó tartálypark kálváriája . Egy személy tulajdonába került három volt á llami gazda ság is, a bajai, a kunbajai és a hosszúhegyi. Így az említett tartálypark Hajósra, a volt Hosszúhegyi Á. G. borászati telephelyére került. Itt azonban már nem üzemelt a működtetésre vonatkozó információk és a tudás hiányában. Innen át került a volt Kiskőrösi Á. G. bó csai borászati üzemébe (amely ma a Weinhaus Kft.), ahol a tartályokat felújították, és ma is nagyszerűen működnek. Megjegyzem, sok más műszaki berendezés is hasonló sorsra jutott. Valójában a kérdés a rendszerváltás után az volt, hogy mi az a tényező, ami az ágazatot előreviszi, vagy éppen teljesen új alapokra helyezve újra fel kell építeni. A borászat újjászervezésének egyik legfontosabb lépése volt az 1994. évi CII. törvény, amely visszaállította az ágazat legfontosabb hivatalos egységeit, a hegyközségeket, melyek mindenkori feladatai közé tartozott az adott termőhely arculatának kialakítása és képviselete, valamint az eredet és a minőségvédelem. Ezenkívül a szőlészeti-borászati ágazatnak jelentős és gyors tőkebevonásra volt szüksége a talpra álláshoz. Az ezredfordulóig ez a pénz szinte kivétel nélkül külföldről érkezett hazánkba. A források egy részét az EU furcsán kétirányú pályázataiból lehetett elnyerni. Egyrészt támogatták az ültetvények kivágását, hogy a túltermelési válságot enyhítsék, ugyanakkor a mezőgazdasági termelés korszerűsítésére is lehetett pályázni pincefejlesztési ötletekkel. A tőkeinjekció másik fele a magánszektorból érkezett. Az itthon megjelenő befektetők pontosan ismerték a magyar termőhelyekben rejlő lehetőségeket, és alaposan átgondolt tervekkel kezdtek a fejlesztésekbe. Új technológiai igényeket is hoztak magukkal. A külföldiek jelenléte a privatizációban megfelelő arányt képviselt. Jelenlétük kedvezően hatott a hazai termelőkre, új versenyhelyzetet teremtettek, monopóliumok nem alakultak ki. Ez alól kivételt képezett a pezsgőpiac, ahol a közös német érdekeltségű BB és Hungarovin pezsgők a piac kb. 75%-át adták. Olasz,
