Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Kisari István: Bács-Kiskun megye borászata a szocializmus időszakában
104 1976. október 1-jén ismét magas szintű tanácskozást tartott a megyei tanács az ágazat helyzetéről. Megállapításra került, hogy a szőlőtermesztés a mezőgazdaság legkritikusabb ágazata. Magas az eszköz- és kézimunka-igénye, s nehezen megoldható a gépesítése. A támogatási rendszer hibásan működött. Országosan is csak a magasművelést támogatták, ez azonban a megyében a termésbiztonságot veszélyeztette. Takarás nélkül a szőlő gyakran elfagyott, az alacsony tőkeszámból fakadóan magas terheléssel kellett dolgozni, ami a homokterületeken nem működött. A magasművelést jobban bíró, viszonylag fagytűrő fajták viszont még nem álltak rendelkezésre. A szőlőszüret számai 1977-ben a következőképpen alakultak: az előrejelzés 2500 ezer q szőlőt prognosztizált, ám végül is több lett, 2850 ezer q. Kissé tudato san is alábecsülték a termést, mert az árakat a várható termés nagysága alapján határozták meg. A pincegazdaság 605 504 hl-t vásárolt fel, az áru 30%-át szőlőként, a többit mustként vették át. Kis mértékben az árak is javultak, szőlő 7,36 Ft/ kg, a bor 10,90 Ft/liter volt. Szerencsére 1977-ben a szabályozórendszer támogatta a szőlőkorszerűsítést, és ez kedvező hatású volt. Megalakult az Alföldi Szőlő-Borgazdaságok Társasága 1984-ben, 32 taggal. A termelés lassan stabilizálódott, de a folyamatos termelést, palackozást sokszor a termelés feltételeinek a hiánya hátráltatta. Nem volt palack, ezért még az is felmerült, hogy közös tőkével bővíteni kell az Orosházi Üveggyár kapacitását. Az első kooperációs kapcsolatok már az 1970-es években kialakultak. A Közép-Magyarországi Pincegazdaság volt a fő integrátor. Ebben az időben már működött az ország legnagyobb borászati vállalata, a Magyar Állami Pincegazdaság, melynek egyik tagja volt a Közép-Magyarországi. A Magyar Állami Pincegazdaság később tröszt formában működött, Budapesten volt a székhelye, fontosabb vállalatai a Közép-Magyarországi, a badacsonyi, az egri, a pécsi és budafoki vállalat voltak. A legismertebb belföldi bormárkákat, mint a badacsonyi kéknyelű, a debrői h ársleve lű vagy az egri bikavér, a pincegazdaságok forgalmazták. A belföldi piacon országos lefedettséggel tudtak forgalmazni a társvállalatok együttműködésével. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ebben az időben már nem volt borpiaci egyeduralma a pincegazdaságoknak. A pincegazdasági termékek mellett komoly szerepet kaptak az állami gazdasági és a jó l működő szakszövetkezeti, termelőszövetkezeti borok is. A Közép-Magyarországi Pincegazdaság bortároló hálózata lefedte a megyét, tárolókapacitása 785 ezer hl, palackozókapacitása pedig 300 ezer hl volt. Szőlőültetvényekkel nem rendelkezett, a megye termésének 40-45%-át vásárolta fel. A Kiskőrösi Mezőgazdasági Szövetkezetek Borászati Közös Vállalata 1981-ben alakult 15 tagszövetkezettel, 11 ezer ha szőlőterülettel a kiskőrösi körzet termelését integrálta. Tárolókapacitása 381 ezer hl, palackozása 150 ezer hl, forgalmazása 200 ezer hl volt évente. Komoly integrátor volt még a Kiskunhalasi Á llami Gazdaság, mely 8 szakszö vetkezet és 2 Á FÉSZ termelését irányította. A megye déli részén a Hosszúhegyi Állami Gazdaság integrátori szerepe volt jelentős 25 partnergazdasággal. Kisebb integrátori szerep jutott a kecskemét-szikrai, kiskőrösi, izsáki, kunbajai állami gazdaságoknak. Főleg a szocialista export erősödése eredményezte, hogy a szükséges árualapokért komoly harcok dúltak, a felvásárlási árak pedig emelkedtek.
