Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Szakszövetkezetek és szőlőtermesztés a Homokhátságon
89 A megye délnyugati részén fekvő, kiváló talajadottságokkal rendelkező bácskai körzet a megye területének 19%-a, melyen intenzív szántóföldi növénytermesztést és korszerű ültetvényeken szőlő- és gyümölcstermesztést folytattak, itt működtek a megye legjelentősebb állami gazdaságai (Baja, Bácsalmás, Sükösd). A Duna menti körzetben, a megye területének 29%-án, ezen belül is az öntéstalajon szántóföldi növénytermesztés, a lazább talajokon a fűszerpaprika, a hagyma- és a szántóföldi zöldségtermesztés volt a meghatározó. A Homokhátság a megye területének több mint a felét (52%) teszi ki, ahol a kertészeti termelés aránya megközelítette a 40 százalékot, elsősorban a szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés volt a domináns, de a természetes legelők nagy aránya és a kiterjedt tanyavilág miatt a háztáji állattartás szerepe is kiemelkedett, főleg a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés. A megye területének a nagyobb, keleti részét a homoktalaj jellemzi, ahol egyes téeszek tiszta jövedelmének hol dankénti átlagos értéke nem érte el a négy aranykoronát, ami az országos 11,3 és a megyei 10,1 aránytól is messze elmarad.22 A heterogén adottságok miatt „a jó termőterületeken elért kimagasló termésátlagokat azonban a gyenge termőké pességű homokterületek termésátlaga jelentősen lerontja”. Bács-Kiskun megye az ország legnagyobb területű, így a legnagyobb mezőgazdasági területtel, 1 348 000 kat. holddal rendelkező megyéje. Bács-Kiskun megyében még a hatvanas években is a fő termelési tevékenység a mezőgazdaság volt, a szektor a megye összes termelési értékének kétharmadát adta. 1970-ben 14 állami gazdaság, 2 erdőgazdaság, 180 mezőgazdasági termelőszövetkezet és 70 szakszövetkezet működött a területén. A termelőszövetkezeti csoportok eddigre vagy szakszövetkezetté alakultak, vagy beolvadtak egy szomszédos mgtsz-be. A megye lakosságának egyharmada külterületen, szétszórt tanyavilágban élt, a kereső foglalkozású lakosságának 45%-a a mezőgazdaságban dolgozott 1970-ben, ami országosan ekkor már csak a fele, 23,5% volt.23 Összességében megállapíthatjuk, hogy az eddigi kutatási eredmények és az ismertetett források is azt támasztják alá, hogy a Duna–Tisza közén, főleg a Homokhátságon, a gyenge minőségű talajadottságok, az intenzív szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint a kiterjedt tanyavilág és a parasztgazdák földhöz való ragaszkodása miatt a kényszerkollektivizálás nem vezetett eredményre, ezért az állampárt legfelsőbb döntéshozó testületében – a megyei vezetés közbenjárásával – sikerült elérni ezeken a területeken a szövetkezeti gazdálkodás rugalmasabb formáinak, a szakszövetkezetnek és egy ideig a termelőszövetkezeti csoportnak a létrehozását. A bizonytalanság és a parasztságra nehezedő gazdasági terhek miatt – közvetlenül a kényszerkollektivizálás előtt – 1959-ben a megyében a legyengült és kiöregedett szőlők aránya 39 százalék volt, ami tíz évvel később már 56 százalékra nőtt. A hetvenes évek elején a Duna–Tisza közén 200 ezer holdra becsülték a szőlőterületet, ami az ország összes szőlőterületének a felét tette ki. Bács-Kiskun megye növénytermesztési össztermelési értékének a felét a szőlő és a gyümölcs 22 Zám 1987, 175. 23 Glied et al. 1970, 4–9.
