Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Szakszövetkezetek és szőlőtermesztés a Homokhátságon
90 adta. 1960-ban a megyében a csemegeszőlő aránya nem érte el a két százalékot, az ültetvények több mint felén (51,4%) kadarka volt telepítve, ezt a fajtát a kövidinka (16,2%) követte, majd az izsáki sárfehér (9,5%), az olaszrizling (3,6%) és az ezerjó (2,6%) következett, a többi fajta két százalék alatt volt. A megye összes ültetvényének háromnegyede, 73 ezer hold kétszintes, azaz kettős hasznosítású volt 1959-ben, ami azt jelentette, hogy a megye 10 millió gyümölcsfájából 6,6 millió a szőlőbe volt ültetve rendezett vagy rendezetlen köztes növényként.24 Ez a kétszintes gyalogtőkés kialakítás a kézi művelés szempontjából racionális volt, mert egységnyi területről nagyobb hozamot biztosított, és biztonságot is jelentett, hogy gyümölcsöt és szőlőt is termesztett a gazda, de a nagyüzemi, gépi művelésre nem volt alkalmas, és az átalakíthatósága is korlátozott volt. Az 1960-as években a gazdaságfejlesztést, így a megye mezőgazdaságának a fejlesztését is a második és a harmadik ötéves terv határozta meg. A második ötéves terv időszakában (1961–1965) az ország legnagyobb szőlő és gyümölcstelepítési akciója a Homokhátságon zajlott, ekkor a megyében 33 és fél ezer hold nagyüzemi szőlőt és közel 20 ezer hold gyümölcsöst telepítettek, aminek csaknem 90%-át ide ültették. A megye szőlőtelepítésének csúcsa 1962–64 között volt, amikor évente közel 10 ezer kataszteri holdat telepítettek. A telepítések több mint kétharmada a szövetkezeti szektorban történt, kevesebb mint harmada az állami gazdaságokban, a program óriási összegbe, 4,6 milliárd forintba került. A nagyüzemi telepítést azzal indokolták, hogy a Homokhátság gyenge talaján így lehet magasabb termelési értéket biztosítani, az Alföldön olcsóbb a szőlő telepítése és művelése, mint a hegyvidéken. A szőlőt már széles sorokban ültették, hogy géppel lehessen művelni, 150-250 holdas táblákat telepítettek. Zám Tibor a telepítésekkel kapcsolatosan megállapította, hogy az ültetvények tíz százaléka belvizes területre történt, a talajt nem készítették elő megfelelően, a szerves trágyázás elmaradt, nem volt megfelelő minőségű a szaporítóanyag, a telepítési kedv is folyamatosan csökkent a szövetkezetekben. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a szőlő feldolgozásához nem bővítették megfelelő ütemben a kapacitásokat. A telepítés előtt a megye szőlőtermelése 1-2,5 millió mázsa között volt, az új telepítések termőre fordulását követően ez 2,5-3 millió mázsára nőtt, ehhez a pincekapacitást 1,3 millió hektoliterről 2,8-ra kellett volna bővíteni, a napi szüreti feldolgozókapacitást 31 ezer mázsáról 78 ezer mázsára kellett volna növelni, ami nem történt meg, így sok szőlő tönkrement, a mustot nem tudták elhelyezni, még 1970-ben is azt rögzítették, hogy a tervezett 1 200 000 hektoliter bortároló térnek csak a fele készült el. Így 1964-ben 150 ezer mázsa szőlő rothadt le, ami 45 millió forint veszteséget jelentett, 1965-ben 500 ezer tonna szőlőt vitt el a peronoszpóra. Zám Tibor szerint ekkoriban terjedt el az a mondás, hogy „nagy baj, ha nincs, de még nagyobb, ha van”.25 A harmadik ötéves terv időszakában (1966–1970) a szőlőtelepítés évente már nem érte el az ezer kataszteri holdat.26 Így a hatvanas évek végére, több év 24 Zám 1987, 398. 25 Zám 1987, 413–441. 26 Glied et al. 1970, VII. Grafikonok, 37. Szőlőtermelés.
