Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Ö. Kovács József: Kényszerkollektivizálás és az "elfelejtett" következmények
78 hetünk az összehasonlítás kedvéért: Bács-Kiskun megye az ország összterületének 9,6%-át képezte, lakosságszám szerint (574 ezer) a megyék sorrendjében a negye dik volt. A több évszázadra visszanyúló ,,alföldi út”, a tanyásodás következtében, még pontosabban az 1945 utáni tanyaellenes politika ellenére, még ekkor is itt volt a legmagasabb a külterületi népesség aránya. Az országos 8,3%-os aránnyal szemben itt 28,7%. Az összes lakóház 33%-a külterületinek számított.7 Bármilyen életmód leírása és megértése csak a közvetlen természeti és társadalmi környezet kortársi összefüggéseinek ismeretében lehetséges. Ezek sorában is az erőforrások mellett a veszélyforrásokat, a visszatérő elemi csapásokat kell megemlítenünk. Ezek közül főként a késő tavaszi, kora őszi fagyok, a jégverés, az aszály, a belvízöntés okozott nagy károkat, főként terméskiesést. A talajadottságok eleve kedvező tlenek voltak, hiszen a térség legnagyobb része homokvidéket képezett. Ezen belül is legnagyobbrészt futóhomokot. A kényszerkollektivizálás projektjét országosan elindítók a Bács-Kiskun megyeihez hasonló adottságú régiók természeti körülményeivel sem számoltak. Doktriner programjuk kiemelt pontját jelentő intenzív mezőgazdaságfejlesztési, a vegyipar agrárvilágba való berobbanását is jelentő célkitűzésük ezen a vidéken különösen irracionális volt. A 185 547 hektárnyi szántóterület hektáronkénti alacsony aranykorona-értéke 0 és 13,9 között változott. A mostoha talajadottságokból következő nehézségeket növelte a nagymértékű talajvízszint-ingadozás is. Nem meglepő módon, a vízren dezés az ország más megyéihez hasonlóan Bács-Kiskunban is elhanyagolt volt. Az égető problémákhoz tartozott a pénzforrás és koordináció állandó hiánya. Az 1970-es belvízöntéskor az országban felmért károk 33%-a erre a megyére esett: ez közvetlenül 60 ezer ha, közvetetten 100 ezer hektárnyi földterület elöntését jelentette.8 A fent említett, szó szerinti talajon a következő többszektorúnak nevezhető államosított üzemstruktúrát alakítottak ki, pontosabban 1973-ban ennyi volt a számuk: a 13 állami és két erdőgazdaság mellett 173 téeszt és 68 szakszövetkezetet regisztráltak. A téeszek számával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy azok azért is csökkentek az évek során, mert ,,téeszegyesítések” fedőnév alatt folytonos csődeljárási, szanálási technikákat alkalmaztak. Országos és rendszerspecifikus tendencia volt ez. Az eladósítás titkolt politikája mellett az éles szemű kortársak érzékelhették a kialakult rendszercsődöt ebben a miliőben is. A szakszövetkezetek közismert módon a Duna–Tisza köze sajátos üzemformái voltak. Kialakulásuk szintén a kényszerkollektivizálás eredeti programjának kockázattörténetéhez tartozik. Ahogy terjeszkedni próbált a ,,szocialista nagyüzemi” táblásítás, azzal párhuzamosan látszódott, hogy az ebben a megyében mibe fog ütközni: gyenge aranykoronaértékű földterületekbe, megmaradt tanyákba, alkalmazkodó kisüzemi gazdálkodásba és munkakultúrába. Ezért is ,,tűrték meg” a szakszövetkezeti formációt, ami ugyanakkor az itt gazdálkodók újabb önkizsák-7 Előterjesztés Bács-Kiskun Megye Homokhátság termelési körzetének kiemelt fejlesztésére. Kecskemét, 1973. jan. 8. MNL OL XIX-K-9 ax. MÉM Váncsa Jenő miniszter ir. 36. dob. 247. t. 1–2. 8 Uo. 3.
