Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Gyenesei József: Bor- és szőlőkereskedelem a Horthy-korszakban, Kecskemét térségében
66 felbukkant a közgyűlés plénumán is. A korszakot jellemző korlátozott önkormányzatiság miatt a testület lehetőségei, mint a legtöbb esetben, itt is kimerültek abban, hogy a fennálló problémákat artikulálták a kormányzat felé, attól várva azok megoldását. Így például Németh László, a Kecskeméti Szőlősgazdák Egyesületének elnöke és egyben bizottsági tag 1922-ben azzal a kérelemmel fordult a közgyűléshez, hogy a testület intézzen feliratot a kormányhoz, amelyben kérje a bor ausztriai értékesítését ellehetetlenítő, literenkénti 7500 koronát kitevő kiviteli vám eltörlését.34 Nehezítette a szőlősgazdák helyzetét az is – mint az a testület által elfogadott helyi adórendeletből kiderült –, hogy termelvényeik kismértékben történő értékesítése után is meg kellett fizetniük a borfogyasztási adót. Sőt, egy kedvezményes összeget a saját maguk és háztartásuk által elfogyasztott bor után is le kellett róniuk, illetve abban az estben is, ha a bort cselédeik részére, természetbeni járandóságként adták. 35 A szőlősgazdák az önkormányzati testületben ülő képviselőik útján igyekeztek mindent megtenni értékesítési lehetőségeik javítása érdekében. Törekvéseik azonban nem sok kézzelfogható eredményt hoztak. Jól példázza ezt az az 1924-es átirat, amelyet Cegléd város intézett Kecskeméthez, melyben a saját termés kis tételekben történő szabad árusítását szorgalmazták. A gazda az állami italmérési illetékekről szóló 1921. évi IV. törvénycikk alapján ugyanis saját termelésből eredő bort, valamint saját főzésből eredő pálinkát 25 liternél kisebb tételben csak úgy adhatott el, ha erre az illetékes pénzügyi hatóságtól kifejezetten engedélyt nyert. A termelő eladási jogának az említett keretek közé szorítása mind a termelőre, mind a közvetlen fogyasztóra nézve károsnak bizonyult, mivel az előbbi így ki volt szolgáltatva a közvetítő kereskedelem „szeszélyének és árt megszabó önkényének”. Hátrányosan érintette a fogyasztót is, hiszen az csak „közvetítők egész sorozatán keresztül juthatott az áruhoz, amely – mint egyébként köztudomású – csak jelentékenyen megdrágítva s minőségben is nem egyszer megváltoztatva” juthatott el hozzá.36 „A fogyasztók tekintélyes száma – írták az indoklásban – emellett nincs is abban a helyzetben, hogy egyszerre 25 liter szeszesitalt meg tudjon vásárolni, egy részük pedig, akik rendelkeznek megfelelő anyagi erővel ehhez, azért nem vásárolnak nagyobb tételt, mivel fogyasztásuk kis keretek között mozog, s így ennek folyományaképp nem akarják a drága pénzen vett italkészletet annak kitenni, hogy a hosszabb idő alatt fogyasztása alatt erejéből és minőségéből fokozatosan veszítsen.”37 Egyetértve a szomszédos település átiratban foglaltakkal, a közgyűlés is feliratot intézett a kormányhoz, amelyben a termelők és a fogyasztók érdekeit figyelembe véve kérte a hivatkozott jogszabály módosítását úgy, hogy a birtokosok saját termelésű boraikat és pálinkáikat a törvényben rögzített minimális tételszámon alul is, külön italmérési engedély nélkül is eladhassák. Javaslatuk szerint: „a legkisebb mennyiség, amely ilyképp eladható volna, a bornál a 10 literben, pálinkánál 1 literben volna megállapítható. 34 MNL BKML IV. 1903. a. 435/1922. 35 MNL BKML IV. 1903. a. 92/1924. 36 MNL BKML IV. 1903. a. 128/1924. 37 Uo.
