Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Gyenesei József: Bor- és szőlőkereskedelem a Horthy-korszakban, Kecskemét térségében
59 kezén, nemcsak a múlt, de az 1918-as évről is. A terméskilátásokat a sajtó sok helyütt, majdnem általánosan kitűnőnek tünteti fel. Akinek érdeke, hogy a bor árát lenyomja, nem számít azzal, hogy májustól novemberig még hány éjszakát ér szabadban a termés, az a reményt biztos váltóként forgatja. Közben a borpiacon a forgalom megáll, az árak esnek. A termelők nagy része kishitű, szükség nélkül piacra dobja készletét s ezáltal meg jobban szorítja az árakat, a kereskedelem tartózkodik a vételtől, majd a vásárlás teljesen beszűnik. A jelenség kezdete már látható nálunk is, sőt nálunk bizonyos okokból jobban, mint másutt. Tessék csak megkérdeni akármelyik borkereskedőt, szolgál magyarázattal, amire azonban már előre megmondhatjuk, hogy nem az igazi ok.”1 Az elemzés összeállítója a továbbiakban a válságot szerinte előidéző politikai okok részletes ismertetésére tért át. A papírra vetett érvelésen erősen érződik az 1918–19-es események következtében kialakult, a húszas évek első felében uralkodó antiszemita közhangulat hatása: „A szőlővirágzás idején a legbékésebb békében is üzlettelenség szokott beállani. A borok utóerjedésen mennek át, mely alatt a szállítás nem hat előnyösen a borra, a bornagykereskedelem pedig a terméskilátásokat igyekszik az összes borvidékekről beérkezett jelentések alapján megállapítani, hogy esetleges kedvezőnek mutatkozó termés hírével az árakat a termelőnél lenyomhassa, avagy pedig, ha általánosan rossz termés ígérkezik, a birtokában levő nagy készletek árat és így saját nyereségét emelhesse s az áremelést indokolhassa. A borpiac mai üzlettelensége azonban nemcsak ezen szokásos jelenségen alapszik, hanem sokkal mélyebb okai vannak. Magyarország jelenlegi politikai irányának letörésére nemcsak a szabadkőműves-zsidó-kommunista-szocialista világszervezet feszíti meg minden erejét, de a területrabló szomszédok is elkövetnek mindent, hogy a hazafias irány fejlődése gátoltassék, mert jól tudják, hogy egy gazdaságilag erős és hazafias kis Magyarország nem sokáig maradhat meg a szűk keretekben. Az eszközben nem válogatnak.”2 A cikk ismeretlen szerzője szerint a fent említett aknamunka idézte elő a magyar borkereskedelem krízisét is azzal, hogy a hazai borra magas beviteli illetéket vetettek ki Ausztriában és Csehországban, ugyanakkor az olasz bor exportja elé nem gördítettek akadályt. A még szóba jöhető külhoni piacok ellehetetlenüléséről elkeseredetten így írt: „Németország a vesztett háború keserveit szenvedi, a bort fényűzési cikknek nyilvánította s a behozatalt inkább gátolja, mint sem elősegíti. A háború alatt a magyar bor piacot szerzett Svájcban, Hollandiában, Dániában és Svédországban. Ide azonban épp úgy, mint Németországba Ausztrián, illetve Csehországon keresztül megy az út. A csehekhez azonban szomorú tapasztalatok alapján mi vagont, mozdonyt csak úgy eresztünk be, ha ugyanannyit előzetesen ők hozzánk áttolnak. Németország sem áll velük barátságosabb lábon és így minden egyes szállítmány átvitele szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik.”3 A cikkben természetesen szó esett a kivitel itthoni akadályairól is, így a belső vámokról és kötelező „valutabeszolgáltatásról”, ezekről viszont mint szükséges intézkedések-1 „A borértékesítés kilátásai.” Kecskeméti Közlöny (a továbbiakban: KK), 1920. május 23. 1–2. 2 Uo. 3 Uo.
