Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Gondolatok az Alföld gazdaságáról és urbanizációjáról (17-19. század)
36 Diverzifikálódó alföldi gazdaságszerkezet: a filoxéra hatása az alföldi urbanizációra Az első szőlőgyökértetűvel fertőzött területeket Európában, korabeli beszámolók alapján, Franciaországban jelentették az 1860-as évek második felében. A sorban Portugália, Ausztria, Németország, Svájc, majd Magyarország követte 1875-ben. A Kárpát-medencében legelőször Pancsován fedezték fel a kártevő jelenlétét. A fertőzés az évtized végéig csak néhány tucat község területén volt megfigyelhető. Ettől kezdve azonban rendkívül gyorsan terjedt. 1890-ben már közel kétezer település volt érintett, ami a Kárpát-medencei településállomány 16 százalékát adta. A fertőzés eleinte szigetszerűen jelentkezett, gyakran forgalmasabb központok területén, mint Kassa, Beregszász vagy Szatmárnémeti határában. A szőlőgyökértetű az 1880-as években már az összes Kárpát-medencei borvidéken elterjedt, hatalmas összefüggő területeket megfertőzve ezzel. Ilyen volt Nagykanizsától Sátoraljaújhelyig az egész Dunántúli- és Északi-középhegység tája, de ilyen volt a teljes bihari és békési vidék, a Szilágyság és a Bánát is. 94 A kártevő terjedését az emberek nagyban elősegítették. Saját ruházatukkal, gyakran mezőgazdasági munkaeszközeikkel vitték magukkal egyik helyről a másikra anélkül, hogy annak tudatában lettek volna. Ennek ismerete utólag lehetővé teszi, hogy megértsük, miként vált a hegyvidék mellett az Alföld ama része is fertőzötté, ahol elsősorban szántóföldi művelést folytattak, mint például a Közép- és Dél-Tiszántúl gabonatermő vidékén. Ez esetben a fertőzés góca a Nagykunság lehetett. A többi góc úgy tűnik, tájon kívüli helyzetű volt: mindenekelőtt a bihari, a szilágysági és a gömör i fészkek sejthetők már az 1870-es évek végén. 95 Az elmondottak alapján az Alföld területe a század végére két részre különült egymástól: egy fertőzéstől mentes Duna–Tisza közi, észak-tiszántúli (nyírségi) részre, valamint egy erősen fertőzött Közép- és Dél-Tiszántúl vidékére. Az érin tetlen területek az Alföld homokvidékei voltak, ahol a homoktalajok immunisnak bizonyultak a szőlőgyökértetű -fertőzéssel szemben. A többi alföldi részen azért is terjedhetett el a fertőzés, mert azokon a vidékeken nem homoktalajok voltak jellemzők, és mert a paraszti gazdaságokban többnyire megtalálhatók voltak a gyengébb terméshozamú szőlőtőkék, amelyek saját fogyasztásra szánt borok előállítását szolgálták . S v égül azért is, mert e szántóföldi kultúrák művelés ét a közeli, fertőzött hegyvidékről érkező szezonális munkaerő biztosította. A filoxérafertőzés átmenetileg kettéosztotta tehát az Alföldet, aminek markáns gazdasági és társadalmi következményei lettek a 20. század elejére. Ebben az átmeneti időszakban a Duna–Tisza közi városok gazdasági előnyhöz jutottak a tiszántúli központokkal szemben, de már ez a rövid előny is elegendő volt ahhoz, hogy e vidéken a gazdaságszerkezet-váltás felgyorsuljon. A folyamatot az is elősegítette egyfelől, hogy a főváros lakosságszáma ebben az időben robbanásszerű -94 PNL 1894: VII. köt. 194–196. 95 PNL 1894: VII. köt. 194–195. oldalak közti térképlap.
