Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Codău Annamária: "mind fények ők, pirinkó csillagok" (Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból. Összegyűjtött írások)
122 nek tűnik egyelőre (akár a marketing szempontjából) a féltestvér, Radnóti Miklós felőli elsődleges megközelítése, kezdve az Ikrek havá ban megismert Ági kishúg képének felidézésétől a Radnóti-életpálya egyik forrásaként való használatáig. Mindenesetre a két alkotó néhány írásának egymás tükrében való vizsgálata mellett a tanulmányértékű előszó sok adatot tisztáz, egyes művek életrajzi vonatkozását, a megjelenés körülményeit azonosítja, szóval alapos filológiai munkát végez. Kiderül, hogy Erdélyi irodalmi szocializációjának egyik meghatározó állomása, hogy nagyon fiatalon, a „harmincas évek elején [...] Nagyváradon bekapcsolódott a fiatal baloldali művészek csoportosulásába”. A bukaresti éveknek is (1937–1940) lesz ilyen hozadéka, a román fővárosban Erdélyi új szellemi társak ra talált, és bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba. Nagyváradra való visszaköltözésével írásra egyre kevesebb ideje maradt, kalapszalonnal próbálta fenntartani magát, amely egyébként a helyi művészek találkozóhelyévé is vált. Szimpatikus és megbecsült alakja lehetett az irodalmi élet adott szegmensének, és amint a korabeli kritikákból idéző Bíró-Balogh is előrebocsájtja, jól fogadták a műveit. A Kovácsékat kiadó Brassói Lapok 1935-ben így harangozza be a regényt: „A lecsúszott, talaját vesztett erdélyi magyar család életét vetíti.”1 A határozott névelő sugallta reprezentativitást több recenzens üdvözölte, ebben láthatták a „szélesebb tömegekhez való odafordulás” igényét, de ugyanakkor hitelességét, életközeliségét is érzékelhették, bár Korvin Sándor kifogásolja, hogy a könyv a társadalmi környezet ábrázolását elnagyolja, a kispolgárság merevségét és az antiszemitizmust nem veszi figyelembe.2 A Keleti Újság ismertetője pedig arra is odafigyelt, hogy Erdélyi regénye „[a] dolgozó nő »felszabadulásának« kényszerű szituációjáról igazán helytálló milliőrajzot állít elénk.”3 Ami a verseskötetet illeti, Sztojka László például „Uj és erőteljesen mai”-nak tartja Erdélyi líráját,4 Méliusz József a fiatal költők társadalmi elkötelezettségéből kiindulva közelíti meg, a fiatalság kilátástalanságának megszövegezését látja meg benne, mely paradox reménnyel társul.5 A megírás módját, a művek nyelvét viszont Korvin is, Méliusz is gyengének tartja. Az eddig digitálisan fellelhető korabeli kritikák és recenziók alapján úgy látszik, legfőbb erényét abban látták Erdélyi Ágnes műveinek, hogy szociális érzékenységről, a kortárs viszonyokra való figyelésről tesznek tanúságot, a többek nevében és a többekhez szól, nem mellesleg egy tehetséges fiatal író-költő eszközkészletével. Ami – mint látni fogjuk – Erdélyi deklarált célja, művészi hitvallása, mely azonban nem működik az egyén mindennapi tapasztalataitól, kételyeitől, szerelmeitől, az élet szépségeit élvezni is kívánó, egyre kényszeredettebben reménykedő, a művészi kiteljesedést is vágyó szólamaitól függetlenül. Az Arcanum adatbázisát böngészve megfigyelhető, hogy a XX. század második felében is feltűnik egy-egy reflexió Erdélyi Ágnes munkásságát illetően a 1 Brassói Lapok, 1935. február 10., 4. 2 Korvin Sándor szemléje. Korunk, 1935/11., 893–896. 3 Keleti Újság, 1935. április 15., 4. 4 Sztojka László: Jelentkeznek az ujarcu erdélyi fiatalok . Erdélyi Szemle, 1936/1., 12. 5 Méliusz József: Négy verseskönyv . Korunk, 1936/7–8., 700–702.
