Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Balázs Géza: Utak a beszéd eredetéhez
88 A gőgös ember úgy gondol a kezdetekre, mint valami fejletlen, csenevész világra, ezt jellemzi az „ősbutaság elmélete”, az ősember „vadember” felfogása: „meghökkentő az, hogy noha csodálatot keltő emlékeken egzakt, tudományos módszerekkel tanulmányozhatjuk a régi ember alkotóképességeit: számtani, mérnöki, csillagászati tudását, természetismeretét, a növény- és állatnemesítés terén azóta is utolérhetetlen teljesítményeit stb. – szemléletmódját, ábrázoló és értelmező munkáját, művészi és költői ihletét, vallási teremtő erejét(,) tudományunk mégis egy gyermeki és barbár játék színvonalára süllyeszti... Holott ama páratlan emlékműveket ugyanaz a szellemi erő szülte meg, mint a dajkameséknek tekintett mítoszokat...” (Várkonyi 2009: 167) Hasonlóan vélekedik Hamvas: „A primitív népek magas őskori szellemiségek maradványait őrzik, néha felismerhetetlen, elkorcsosult alakban, néha elég tisztán.” (1995: I/250). Amit tehát mi fejlődésnek nevezünk, az pusztán anyagi, civilizatorikus; „a kultúrában (éppen) ellenkező folyamat ment végbe: csökkenés, szegényedés”, vallja Várkonyi (2009: 260), Hamvas Béla pedig többször is kijelenti: nincs fejlődés! „Minden jelenség csak metafizikailag érthető. A tudomány ezzel szemben az emberi közösséget hosszú fejlődés eredményének látja... A közösség minden pillanatban közösség: egy a sokban és sok az egyben.” (Hamvas 1995: II/344) A jelen bizonytalan, sok tekintetben neurotikus helyzetünket így jellemzi a művelődéstörténész: „a mi istenünk az ész, és hatalma kiterjed mindarra, amit a tér, az idő és az okság világa magába zárhat. Vagyis a valóságnak (a mindenségnek) egyik felére; a másik felének létezését tagadjuk, s evvel tagadjuk saját magunk egy felének létét is.” (Várkonyi 2009: 169) Ezt a gondolatot képviseli a metafizika, melynek álláspontját nagyon egyszerűen úgy határoznám meg: minden fordítva van, mint ahogy azt mi gondoljuk. Bevallom, ennek megértése vagy elfogadása nem megy könnyen, mert foglyai vagyunk jelenkori racionális gondolkodásunknak. Hogy megértsük ezt a megfordított álláspontot, gondolkodást, idézzük Graebnernek, a bécsi iskola egyik alapítójának gondolatát. A természeti (primitív) ember, jelen esetben az ausztráliai „nem a természetest fogja fel természetfölöttinek, hanem fordítva, a természetfölöttit természetesnek” (Várkonyi 2009: 170–171). Ez prelogikus, szupramateriális (anyag fölötti, vagyis nem anyagelvű), tisztán szellemi szemlélet. Éppen ezen alapul a metafizikai megközelítés, amely szerint „minden kultúrát egy-egy szerves jelképrendszer különböztet meg a többitől”, ezt az egykor embereket jellemző „teljes, azaz fizikai–metafizikai jelképeket teremtő erő” hozta létre, ami a későbbiekben visszaszorult: „Az egyik fő különbség tehát a mai és a régi ember között e képesség szegényedésében, illetve a nyugati, az euroamerikai embernél babonává fajulásában áll.” (Várkonyi 2009: 173) A „megfordított” gondolkodásról és annak következményeiről Hamvasnak is megvan a véleménye: „Az a gondolkozás, amelyet a történeti, főként az újkori ember tudománynak nevez, a lét nagy tényeit az egyéni Én intellektusával, nem pedig az egyetemes ember közvetlen intuíciójával igyekezett megérteni. Mivel a kiindulást fordítva kezdte, fordított eredményhez is kellett jutnia. Így alakult ki az a felfogás, hogy a lét eredete lent van; így alakult ki az alulról felfelé való haladás vagy a fejlődés gondolata. (...) a nép nem kései, úgynevezett fejlődés eredménye, hanem elsődleges élettény. ... a nyelvet, a mítoszt, a morált, a szokást, a törvényt másként mint transzcendens úton megérteni nem lehet (1995: II/343, II/345). Ezek után lássuk a művelődéstörténész Várkonyi Nándor és barátja, eszmetársa, a filozófus Hamvas Béla egymásba hangzó gondolatait, kiegészítve még néhány, e nézőpontot képviselő szerzőével, a nyelv megszületésének metafizikai magyarázatáról. Schopenhauer szerint minden ősgondolkodás képekben történik (Várkonyi 2009: 346), ezért a kezdeti nyelv (mely beláthatatlan messze, ősidőkbe nyúlik vissza) képnyelv: (2009: 244), amellett magas fokú szakrális (szent) nyelv volt (2009: 339), s a későbbiek során vált
