Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Orosz István: Emlékek apámról VIII.
72 Amikor a kórházból hazakonflisoztunk, Nagymama galamblevest főzött, és szalmakalapban kell járnom egész nyáron. Még a következő nyáron is. Olykor megjelent Kecskeméten egy ősz szakállú, magas férfi, hosszú haja kilobogott a kalap alól. Az énekkarosok hetek óta csak erre gyakoroltak: hazalátogat Kodály Zoltán. A Zeneiskola az Erkel utcában volt, a nyitott ablakokból messzire kihallatszott a kórus: Túrót eszik a cigány... Az autogramért szolmizálni kellett, a kezével mutatta: do-re-mi-fa. Botfülűnek szinte lehetetlen volt hozzájutni, pedig volt, aki két Gagarint is adott volna egy Kodályért. Szo-la-ti-do... Volt, aki hármat is. Sose volt Kodály-autogramom, igaz, nem is mertem volna kérni. Pedig jó hangosan tudtam énekelni, a dalok szövegével se volt gond, mégis azt mondták, nem jó a hallásom. Anyu, akitől állítólag a „muzikalitásom” örököltem, még egy zenei magánóvodába is beíratott, a Petőfi Sándor utcában (nem azonos a mai Petőfi Sándor utcával, a régi az akkori Don-kanyarnak nevezett földszintes városrészben kanyargott), ahol bújj, bújj zöldágazni, meg erre csörög a diózni kellett olyan lányok társaságában, akik befogták a fülüket, amikor én következtem. Reménytelen eset voltam. Ma már senkit nem tudok megkérdezni, miért kísérleteztek mégis velem, így hat évtized távlatából magam próbálok rájönni. A kézenfekvő magyarázatot, hogy tudniillik anyu saját gyengeségét, a tőle kapott botfület bennem akarta korrigáltatni, nem tartom elég meggyőzőnek. Az énekóvoda vezetőjét Golovics Katalinnak hívták. Napközben, az esti Hausmusik Stundék előtt (mert mindennap zengett a ház) a piaristáktól levált Jókai utcai általános iskolában tanított – egy időben apámmal együtt –, a nővére, Iluci pedig a Zrínyiben anyu magyar szakos kolléganője volt. A feladvány szempontjából azonban fontosabb, hogy Kati néni volt a felesége Szendrői Józsefnek, apám védőjének. Vajon nem az én zenei pallérozásomra fordított összeggel akarta-e anyu honorálni a nagylelkű ügyvédet, aki a védelemért nem fogadott el pénzt? Lehetséges, bár hogy mekkora szenvedést okozott ezzel a Petőfi Sándor utcai ház finom lelkű lakóinak, a kristálytiszta hallású és csilingelő hangú vendégtanítványokról nem is beszélve, arról most ne essék szó. Unokám gyengélkedett, enyhe rosszullét, köhögés, rekedtség, gyomorbántalom, hányinger, főfájás, nátha, hőemelkedés. Valamelyik énekórás napra vonatkozott volna nagymama ellenőrzőkönyv-jegyzete: az ő unokáján ne nevessen az osztály. Már megvolt több piszkozatban is, amikor bemondta a rádió, hogy hétfőtől határozatlan ideig (ó bárha júniusig!) rendkívüli szénszünet lép életbe. Az oktatás felfüggesztésre kerül. Elképzeltem a felfüggesztett oktatást, és nem volt kedvem ellen való a látvány. ’58 őszének nagy részét Budapesten töltöttem, a Széchényi Könyvtárban dolgoztam az Adybibliográfián. Nitsovits Pali bácsinál laktam, Éva nagybátyjánál. Máig furdal a lelkiismeret, hálásabbnak kellett volna lennünk, hogy befogadott. Összebarátkoztam munkatársammal, Vitályos Lacival. Részt vettem Bókánál egy Ady-munkaközösségi megbeszélésen. Többször voltam Nagy Micuéknál, Vargha Kálmánéknál is megfordultam. Fölelevenítettem régi barátságokat is: jártam Babuciéknál (még élt Feri bácsi), Gonda Piciéknél, Antal Jancsiéknál, Cs.-vel is találkoztam. Egyszer együtt vacsoráztunk. Kijött utánam Pali bácsihoz is, akkor egy cukrászdába ültünk be. Azt hiszem, nem sok hiányzott, hogy felújuljon régi szerelmünk. Hogy nem, inkább rajtam múlt, mint rajta. Nitsovits Pali bácsi nagyapám testvére Pesten, valahol a Sas hegyen lakott, anyuval kisfiúként én is jártam nála. Fehér hajú, barátságos bácsira emlékszem s egy nagy fekete kutyára. Pali bácsin kívül két lánytestvére volt nagypapának. Olginak nem lett gyereke. Anna Teréz fia volt Liptay Laci, a lánya Liptay Éva, azaz Forintos Istvánné. Lacit sokszor
