Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Muszatics Péter: Közel a tengerhez
35 más gátolta a kimagasló szellemi teljesítmények létrehozását és tetterős, európai látókörű politikai személyiségek megjelenését.” Ez persze nem cseh jelenség; a nacionalizmus hasonló dinamikával működik világszerte. De e nagy 20. századi cseh filozófus amellett érvel, hogy hazájában a felső rétegek hiánya – pontosabban az, hogy ezek nem csehek, hanem osztrák identitású nemesek és polgárok, sőt, tudósok és művészek voltak – gátolta az egészséges nemzettudat kialakulását. Meglehetősen meggyőző érvelés; olyan egymástól távol lévő országokban találunk analógiákat, mint a sokáig szintén „idegen” elitek alatt élő Észtország vagy éppen Románia. A „modern, programszerű” cseh nemzeti eszme Patočka szerint „kisszerűvé süllyedt”, ugyanakkor „ezt abban a reményben tette, hogy saját nyelve és hagyománya révén van esélye az eredetiségre”. Azaz a böhmischt feláldozta a tschechisch oltárán. Az országot a nemzet oltárán. Azt már én teszem hozzá, hogy a bécsies-osztrákos formák tudatos vagy tudatlan másolata a pörköltfogyasztás módjától a törzsvendégek kedélyes – és talán úri mintákat másoló – diskurálásán át a rigorózus bürokratizmusig mégiscsak ezer formában jelent meg, átszűrve és eltorzulva, az 1918 után létrejött Csehszlovákiában is. A cseh nacionalizmus osztrák kedélyességgel párosult. A tschechisch a felszínen győzött – de a mélyben öntudatlanul is böhmisch maradt. Pedig 1918 után a csehek – hol lassan, hol hirtelen, hol finoman, hol drasztikus eszközökkel – megpróbálták kivetni magukból Bohémiát és Ausztriát. Eltávolították a kétnyelvű utcatáblákat, megszüntettek színházakat, újságokat, egyetemeket, aztán, miután a nacionalizmus a 20. század közepén elérte – talán utolsó – csúcspontját, kivetették magukból német nyelvű honfitársaikat is. Több millió „szudétanémet” – azaz egykori osztrák – hagyta el néhány hónap alatt ősei földjét. Így lett tisztán cseh város például Budweisből, Egerből, Reichenbergből vagy Iglauból, így született meg České Budějovice, Cheb, Liberec és Jihlava, így költöztek be a régi házakba az új lakók, így próbálták feldolgozni és megmagyarázni a múltat és a hagyományok megszakításának hirtelen aktusát. Böhmen így lett Tschechien. Népek együttélése sosem felhőtlen. Az egyik mindig uralomra tör a másik felett. Érdemes akár futó pillantást vetnünk a gyarmatosítás borzalmas – részben, és talán nagyrészt feldolgoztatlan – történetére, de akár Anglia iszonyatos Írország-politikájára, hogy megértsük, minden birodalom és nemzet rejt borzalmas emlékeket a lelkek közös pincéjében. Mindez nem felmentés, csak óvás: ne ítéljünk elhamarkodottan. A múlt persze állandóan elő-előbukkan a régi-új városokban. Amikor hoszszabb időt töltöttem Prágában, rá kellett jönnöm, hogy Európa egyik leggazdagabb városában és országában vagyok. A kontinens közepén a legjobb olasz, francia, flamand, spanyol, magyar, osztrák, német, svájci, angol mesterek, művészek, tudósok alkottak. Prága kozmopolita volt és provinciális, nemzeti (cseh és osztrák értelemben egyaránt) és nemzetek fölötti. Az örök Prága, éppúgy, mint Bécs, békésen és szelíden fogadta magába mindezeket a hatásokat. Bohémia az évszázadok során Ausztria testvére lett. Hogy mostoha- vagy édestestvére-e, a jövő fogja megmutatni.
