Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 6. szám - Muszatics Péter: Közel a tengerhez

34

helye inkább csalódást kelt. Csak a könyve él. Duchcov a Casanováról elnevezett szállótól (rikító prospektusa hatásvadász, a csábítóhoz nem igazán illő erotikát sugároz) eltekintve nem tud sokat kezdeni ezzel az örökséggel. 4.

„Politické rozhovory zakázány”, „Politische Gespräche verboten”, politikáról tilos beszélgetni, olvasom a kocsma falán. Jó- és rosszízű is lehet a figyelmeztetés. A tiltás a náci időkben horogkeresztes címer alatt jelent meg, ma inkább mementó a sörreklámok és a népszerű politikusokat, Václav Havelt meg a hercegből lett, egyszerre cseh és osztrák identitású (azaz talán igazi közép-európai) egykori külügyminisztert, Karel Schwarzenberget ábrázoló képek között. Az egyik asztalnál a štamgast, törzsvendég felirat olvasható, hasonlóan sok osztrák kocsmához, ahol a vendégek e kis baráti körben nagy dolgokról: főleg nőkről és politikáról beszélgetnek. Többnyire békésen. Előttem Vídeňský fiakr guláš gőzölög, a bécsi Fiakergulasch cseh változata. Bécsben sült virslit, tükörtojást, savanyú uborkát és zsemlegombócot adnak a nagy pörkölt marhahúsdarabok mellé, itt apróra vágott sonkát, uborkát és főtt tojást kevernek a gulyásba, és „bécsi gombóccal” tálalják. Többször meséltem erről az ételről magyar honfitársaimnak, akik undorral vegyes döbbenettel hallgatták az étel receptjét, és az igazi magyar pörkölt megcsúfolásának tartották a nehéz munkát végző, gyakran hóban-fagyban dolgozó bécsi kocsisok (sokuk cseh származású volt, éppúgy, mint sok remek bécsi szakácsnő) eledelét, de nekem ízlett, Bécsben is, itt, Duchcovban is. A „kis” és a „nagy” történelmen gondolkodom közben, amiről a filozófus, Jan Patočka ír, meg a kétfajta cseh, azaz a böhmisch

és a tschechisch

karakterről. Mitől „kicsi” vagy „nagy” a történelem? Mitől „kicsi” vagy „nagy” egy ország? Mi az „európai” és mi a „nemzeti”? Čechy, Böhmen, azaz, nem találok jobb szót, Bohémia tágasabb képzetek valóságos mesebirodalmát és könyvek sorát nyitja meg – Shakespeare-től sokakon, például az itt született osztrák írókon, Adalbert Stifteren, Rilkén, Franz Werfelen és Kafkán át egészen Ingeborg Bachmannig –, mint a prózai Česko, Tschechien, Csehország, vagy a még komolyabban hangzó Cseh Köztársaság. A prágai kommunista kormányok által többször is hallgatásra kényszerített Patočka szerint hazája a középkorban elvesztette „nagyságát”, és Ausztria – a nagy „Haus Österreich” – részeként kezdetét vette a „provinciális történelem, Csehország kis történelme”. A cél aztán a 19. század folyamán a nemzet – elsősorban nyelvi – emancipációja volt. A tudomány és a művészet is ennek rendelődött alá. Azoknak a tudósoknak és művészeknek, akiknek „ez a keret szűk volt, kénytelenek voltak legalább részben nemzetközi körökben és idegen nyelveken érvényesülni”. A cseh társadalom lényegében „falusi lakosságból és kispolgárokból” állt. „A nemzeti konszenzus érdekében – írja Patočka – az egyénekre gyakorolt nyo-