Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Muszatics Péter: Közel a tengerhez
28 Muszatics Péter Közel a tengerhez 1. Bécset sokáig jobban ismertem, mint Prágát. Prága sokáig egy gyönyörű, de irreális színpadi díszlet és egy gigantikus sörkert keverékének tűnt. Csehország és a régi Csehszlovákia pedig, nagyrészt gyerekkori élményeim hatására, nyomasztó és viszolyogtató országnak. Az országról és a cseh nemzetről kialakult képzeteimet sokáig megülte a magyar nemzeti vélekedések súlya és a Bécsben megismert osztrák vélekedések kissé fensőbbséges hangsúlya. Ausztria világos volt, ismerős, friss, tiszta. Csehszlovákia obskúrus, érthetetlen, szürke, füstös, kényelmetlen. A „csehszlovák” szóhoz mindezek a kellemetlen képzetek tapadtak. Aztán később, amikor sok időt töltöttem Csehországban, e képzeteket folyamatosan felülírta a jelen idő valósága, új és új megvilágításba helyezve az országot, és persze saját gondolataimat is. Rég akartam írni Csehországról. Leírtam egy-egy szót, egy mondatot, aztán mindig félbehagytam a munkát. Nők, középkori terecskék, kiskocsmák, ételek és italok felé szállt a képzeletem, érzéki emlékek keveredtek komoly, politikára, nemzetekre, országokra vonatkozó elmefuttatásokkal. Sok képet láttam és sok gondolat kavargott a fejemben, de ezek valahogy nem illettek össze. Aztán megértettem, hogy valóban nem illenek össze, és így, kaotikus ellentmondásosságában kell leírnom – néhol logikusan, néhol logikátlanul, minden következetlenségével, minden természetes és mesterséges életjelenségével együtt – ezt az országot. Személyesen és töredékesen. Rövid csehországi utazásra indulunk most. Délről, nyugatról és keletről közelítjük meg Prágát. De Prágáról nem fogok sokat írni. Inkább utakról, közelítési pontokról, vélekedésekről, vélekedések változásáról és vidéki városkákról. 2. „A sárgásvörös utazókocsi mindkét ajtaján festett virágok tarkálltak természetes színekben, szegélyét keskeny aranypánt díszítette, lakkozása azonban korántsem volt a mai bécsi műhelyek tükörsima fénymáza, s a kas sem domborodott ki annyira még, noha merész íveléssel lent kokett-feszesre szabták” – így ír Eduard Mörike arról a kocsiról, ami 1787 őszén Mozartot és feleségét Prágába vitte. Két évszázaddal, sőt kis híján negyed évezreddel később ugyanezen a délcsehországi vidéken egy kényelmes és kokett-feszes – vagy éppen gömbölyded – sárga busszal utaztam Třeboň felé. A finom őszi napsütésben a gyönyörű tájat
