Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Vajna Ádám: Konkrét esszé Szőcs Géza lírájáról, avagy egy költészet ki- és besajátítása
136 A szöveg annak a versolvasói korszakomnak a lenyomata, amikor – mivel én magam még nemigen írtam – az összes költészetről, költői létről szóló vers különösen izgalmasnak hatott. Nyilván nem függetlenül valamiféle bulvárösztöntől, furcsa bizsergést éreztem, ha beleláthattam a líra kisüzemi konyhájába, rácáfolva arra a vélekedésre, hogy a versről és a versírásról szóló szövegek túlságosan brancsbeliek és öncélúak ahhoz, hogy bárkit is megfogjanak. Ma már kevésbé nyűgöznek le az ilyen versek, de A dudás t még így is egy jól átérezhető vallomásnak és hiteles képnek tartom arról, milyen költőnek lenni. Az például, hogy a főszereplő „tépett és piszkos és füstös meg véres”, amikor hazaér, ha akarom, olvasható kvázi szó szerinti kijelentésnek az életrajz felől, ha akarom, metaforikus kitétel, önirónia. És mivel a két eltérő olvasatot létrehozó kontextus az elmúlt százakárhány év történelmi tapasztalata alapján általában váltogatja egymást, a vers az idők végezetéig aktuális marad. De van itt irodalomtörténeti, szituációs és (idegen)nyelvi humor is, és van abban is valami mosolyra késztető, hogy a dudás-költő nekiáll munka után panaszkodni és csodálatos költészetet művel közben. Mert az utolsó négy sorban rendhagyó módon teng túl a kreativitás. Az értő olvasást megháláló, vicces, játékos, de mégis okos, valódi téttel bíró szöveg A dudás. Definícióim szerint közel áll a tökéletes vershez. Egyetlen részletet tartok csak erőltetettebbnek a kelleténél, a „mother-tej” és „mother-nyelv” kettőséből én csak az elsőt tartottam volna meg. * * * Anyukám első találkozása Szőcs Géza költészetével az volt, amikor egy fiú A hajócsavar című verssel próbált udvarolni neki. A hajócsavar Nem is tudom, mihez kezdenél, ha adnék neked egy hajócsavart. Mondjuk, adósságba verném magam, elárverezném mindenemet, amíg sikerülne megszereznem egy viharvert óceánjáró propellerét. Aznap, mikor a szállítómunkások letennék a hatalmas és jellegzetesen hajócsavar-illatú hajócsavart a házatok előtt, s becsengetnének hozzátok, lesben állanék valahol a közelben és figyelném az arcod. Olyan lány kell nekem, aki örülne a hajócsavarnak. Bár a sztori így lenne kerek, a fiú nem az apám, de ettől függetlenül én is használtam már ezt a verset hasonló kontextusban. Sőt, egy modellboltban még vettem is egyszer ajándékba egy jellegzetesen műanyag szagú maketthajócsavart, ezzel is alátámasztva, hogy nem elég, hogy a költészetnek köze van a valósághoz, de a valóságnak is köze lehet a költészethez. És bár a kapcsolat nem tartott különösebben sokáig, még így is őszintén ki tudom jelenteni, hogy a kedvenc szerelmes verseimet Szőcs Géza írta. Mert Szőcs szerelmes versei olyanok, mint amikor egy életszerűtlen tinifilmben az osztály nagymenőjéről kiderül, hogy valójában tud gyengéd és érzelmes is lenni. Jellemzően annyira kreatívak, rendhagyóak és meghökkentőek ezek a szövegek, hogy – és itt már kénytelen vagyok elszakadni a tinifilmes hasonlattól – képtelenek érzelgőssé válni. De nem a profanitásukkal tüntetnek a klasszikus szerelmi költészet ellen, mint például Petri
