Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Fehér Zoltán: Farkas- és betyárkalandok (A természeti és társadalmi térrel folytatott küzdelem emléke Bátyán)
64 szanaszét legelni. És a vendég nem igyekezett tőlük, hogy elment vóna, hanem bevárta az esét is náluk. Akkó a jószág ment haza, estefelé elengedték űket. Űk meg a Sándor bácsi, meg a bujtárok jöttek haza, de ez is jött velük, a betyár, de nem szótak neki semmit se. Nem szabad vót szóni, hogy ne gyüjjön. Akkor tájba uralkodott a Rózsa Sándor bandája. Begyüttek. A vacsora készen vót. Terítve vót má az asztal, mikor hazagyüttek. Mondta az asszony: Mosakodjanak, kész a vacsora. És hozzáfogtak vacsorázni. Megkínálták a betyárt is. S az vacsorázott velük szép nyugodtan. El is beszélgettek egész este. Hajnal tájba , úgy éjfél után két óra tájba akkor mondta a Sándor bácsinak a betyár: No, Sándor bácsi, én most elmegyek. Ne féljen nem lesz magánál semmi baj se. Nem is vót a gulyába semmi baj, se csikók közt. Ha valaki más erre, talán csendőrök, hogy megkérdezzék az öreg gulyástól, nem látott-e erre olyan valakit, akkor hát felelte nekik. – Hát nem láttam. Mer nem szabad vót kivallani neki, mer a többi bandák valami kárt csináltak vóna a gulyába vagy a csikókba.”12 Markó József tanító emlékezéseiben egy betyár-történetet is megörökített. „Édesapám gazdálkodott, de nagybátyjánál Argat József bírónál, aki kőműves is volt, dolgozott. Később kereskedett. Hagymát, káposztát, paprikát vitt Jánoshalmára. Onnét telekocsi almát hozott és vitte a dunántúli Tolnára piacra. Amikor Jankovácról jött hazafelé, a Csala-Illancsi erdőn keresztül, a lovak alig bírták húzni a kocsit a homokban. Hirtelen valahonnan két marcona külsejű ember állította meg. Erőszakkal vitették magukat. Se szép szóval, se másképp nem akartak leszállni a kocsiról, sőt azzal fenyegették, ha erősködik, agyon fogják ütni. Végre egy útkereszteződésnél leszálltak, és eltűntek. A mai napig nem tudni, hogy kik lehettek.”13 A betyáros magatartás szelídebb formában azonban nagy hatással volt a bátyai férfiak személyiségi jegyeinek kialakulásában. A betyáros viselkedést nem a rablásokkal lehetett jellemezni, hanem inkább a kivagyisággal, a könnyelmű, mulatozó, a nőkkel szembeni gáláns vagy erőszakos – mai szóval – macsósággal, ahogy régen mondták, kurafisággal. Benczéné Hegedűs Erzsébet családrajzában leírta, hogy a kereskedői utakon járó nagyszüleinek tartaniok kellett a betyároktól. „Hétfőn indultak, és csak péntekre értek haza. Éjszakára sohasem indultak, mert féltek, nehogy valami betyárok kirabolják őket, mert akkoriban bandákban lóháton nagyban garázdálkodtak ezek az Alföldön, sőt még nők is voltak köztük. A nagypapa vászonból varrt acskókat, és azt akasztotta a nyakukba egészen az ing alá, hogy oda tegyék a pénzt. Édesapámnak ez nagyon tetszett. Útközben édesapám hajtott, de amikor a falukba értek, akkor helyet cseréltek, és a nagypapa fogta a gyeplőt, édesapám meg büszkén hátra ült, és nagy hangon kiabálta: Káposztát vegyenek! Itt a káposztás, vegyenek káposztát! Két nap alatt el is fogyott, úgy hogy harmadnap hajnalban hazaindultak, hogy estére hazaérjenek.”14 Szűcs Péter Pálné (feleségem nagyanyja) is mesélt a betyárokról. „Elment egyszer a Szűcs dedó Tolnára vásárra. Mikor Zsidórévre ért, ott átvitték komppal.(Visszafelé jövet) mikor odaért, a révész sehogy se viszi át. Most hová megy késő este. – Nézze, ott van az erdőbe egy ház – mondták a révészek. Akkor odament, majd ott elalszik, és reggel átjön komppal. Elment az erdőbe. Kérdezte, hogy adnak-e neki szállást. Más nem volt (benn) csak egy öregasszony. Mondta neki: Adok én szívesen szállást, csak ide 12 Tihanyi Józsefné 61 é. 1975. (Kézirat) 13 FEHÉR Zoltán: Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam. 2005. 14 Uo.
