Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Fehér Zoltán: Farkas- és betyárkalandok (A természeti és társadalmi térrel folytatott küzdelem emléke Bátyán)
63 Belelőttek éppen a hordóba. A bátyai baltások meg elszaladtak.”8 Talán a kézbeli fokoso kat nevezték baltának. Ez az ősi fegyver ugyanis az ólmos bottal együtt az első világháború előtt a legénybandák verekedéseiben is gyakran előkerült. A csúfolódó szóláshasonlat ezt így emlegeti: Okos, mint a bátyai fokos. Ráday Gedeon, „a lélekidomár” kormánybiztos kemény fellépésével, de különösen a magyar királyi csendőrség megszervezésével (1881) meg lettek számlálva a betyárvilág napjai. A Kalocsai-Sárközben azonban mintha éppen ekkor lobbant volna még egy utolsót e daliás idők kétes dicsfénye. Simonyi Jenő legalábbis 1882-ben úgy vélte, hogy korábban nagyobb volt a közbiztonság. „Van egy a mit a régi jó idők dicséreteül emlegetnek az öregek, s ez az, hogy a rideg lelegelő életet élt gulyák- s ménesekben kevés ló- és marhalopás történt. De most már az egyszerű erkölcsű Sárközben is bekövetkezni látszanak az idők, hogy a gazda nem alszik gond nélkül, ha lovai szerszámát – mint ezelőtt istenben boldogult apja is, maga is – kerítetlen udvarán az istálló falába vert faszegen éjen át lógni, marháját pedig felügyelet nélkül kényre barangolni tudja, mert most itt is már támadnak, kik a marha becsét jól érezvén, felkeresik azt még a keresztvasas istállókban is csak úgy, mint a tyúkokat a padláson, hova éjji szállásra elvonulnak.”9 A következő népi történeti emlékezésekben a táltosság hírében álló tudós pásztor Pajika dedó (Tupcsia Sándor) leszármazottai a betyárokkal kapcsolatos családi emlékeiket mondják el. Figyelemre méltó, hogy a pásztorok és a betyárok jól ismerték egymást. A pásztorok sokszor vendégül látták a hozzájuk érkező betyárokat. A hívatlan vendégeket azonban nem illett kérdezni. Nem volt szabad elárulni őket a pusztázó pandúroknak. A betyár a vele barátságban lévő pásztor jószágát nem károsította meg, sőt ellopott jószágait visszaszerezte. „Öregapámékhoz szoktak járni betyárok. Értették egyik a másikát. Egyszer elveszett Kopri vanaczéknál két gyönyörű szép csikó, és elgyüttek ezek (a betyárok) látogatóba. Öregapám vót a számadó, panaszkodott nekik. Ezek meg bátorították: Ne félj semmit, meglesznek! Harmadnapra megvótak. Ide vezették a gazdájához. A vezetéknevüket hallottam, hogy Mezeiek vótak, Gerjenbül.10 A betyár-pásztor barátság azonban nem az egyenjogúságon alapult. – Együttek hárman (a betyárok). Jó husángokkal gyüttek, este. Szűrbe. És ez a Sándor állandóan kérdezte, hova valósiak. Öregapám meg azt mondta: Hallgass! Ne kérdezd! De ő tovább kérdezte. Egyszer az egyik fölkel, és azt mondja neki: De b..d meg az apád úristenit! Majd mingyá megmondom. Hát a sarokba ment. Alig tudta öregapám lecsillapítani.”11 A betyárok szívesen elfogadták a pásztor család vendéglátását, de a három lépés távolságot a „barátságban” szigorúan meg kellett tartani. „Egy betyár szokott járni az ipamhoz. Mikor itatás vót: – Jó napot, Sándor bácsi – köszön neki. De semmi nem vót nála, csak egy bot, és rongyos kabát a vállán. Mondta neki az ipam: Adjon Isten. De ne ám, hogy megkérdezze valamelyik bujtár, hogy hova mén, kicsoda maga. Azt nem szabad megkérdezni az ulyan embertül. Vége vót az itatásnak. Lenyugodtak a kút körül. És akkor ők is leültek ebédölni, a bujtárok és a számadó. Megkínálták azt a valakit is, aki gyütt. – Tessék hát falatozni. Ami vót szegényembernek. Kenyér, hajma, szalonna, – Jó van, Sándor bácsi, jó lösz az is – mondta szegény hangon. Akkor hát egy kicsit beszélgettek, míg a gulya nyugodtan vót. Kérdezte a Sándor bácsitul, hogy van-e valami baj a gulyába vagy a csikókba. Mondta Sándor bácsi: Nincsen, hála Istennek, nincsen semmi bajuk se. Ment a gulya 8 Ak: Bencze Miklós 55 é. 1975 (Kézirat). 9 SIMONYI Jenő: Kalocsa környéke Földrajzi Közlemények X 1982. 10 Ak: Tihanyi Józsefné 61 é. 1975 (Kézirat) 11 Ak: Tihanyi (Tupcsia) Józsefné 61 é. 1975. (Kézirat)
