Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Fehér Zoltán: Farkas- és betyárkalandok (A természeti és társadalmi térrel folytatott küzdelem emléke Bátyán)
59 az erdőbe, hogy a hurkokat ellenőrizzék, nem fogtak-e nyulat, fácánt vagy őzet. Abban az időben hurokkal fogták a vadakat. A nagy hó miatt azonban csak lassan haladtak, a hurkokat is nehéz volt megtalálni a nagy hóban. A vérszagra, vagy tán az ember szagára farkasok támadták meg őket. Fejszét vittek ugyan magukkal, mégis menekülniük kellett az ordasok elől. Végül is egy hatalmas odvas fűzfába bújtak be, ahonnan csak másnap tudtak hazamenni, miután a farkasok már eltakarodtak onnan.”3 Herner János a következő farkaskalandot mesélte el: „A farkasok többször megtámadták a nyájat: úgyhogy aztán többször hiányzott (belőlük). Aztán egy szép éjszakán azt mondja (a juhász), ő elszánta magát úgy, hogy ő megpróbálkozik vele, hogy ha a farkasokat valahogy el tudja fogni. Aztán sikerült is neki annyira, hogy egy rossz lovat levágta, aki hát vágni való volt, és kivitték az erdő szélire, kivitték megnyúzottan. Amikor kivitték az erdő szélire, akkor ő beleállt a subájába egy nagy fűzfába. Ott leste vóna egy tizenöt méterrű körülbelül a farkasokat, ahogy majd odagyünnek. Hát ő odagyütt, az öreg a subába. Egylövetű fegyverek vótak akkortájba, azt mondják valami fickós fegyverek vótak, azt mindig meséte a nagypapa. És akkor megtőtötte a puskáját, azt mondja, olyan vaspálcával. A csizmaszárába tette, amikor már megtöltötte. Beállt a subájába. – Lessétek messzirül! Lássa őket, azt mondja, hogy jönnek a farkasok. De nem tudta biztosan, hogy farkasok-e, csak hát valami nagy forma, nagy alakok lettek ott. Úgy néztek ki, mint a borjú, de hát csak farkasokra gondút. Mikor közelébb, közelébb gyüttek, hát farkas vót mind a kettő. Egy kan vót és egy nőstény vót. Mikor elérték, megközelítették a lovat, akkor szétníztek, azt mondja. Kétoldalt nem láttak semmit se. Senkit se, és semmit se. Akkor belekapaszkodtak, jól beleharaptak a húsába, a lóhúsba, és ették. Az öreg papa meg azt mondja: Hejnye, hejnye, hát azt mondja, a kettő ott van, azt mondja, oszt egylövetű a fegyver. Ez a baj! Mer ha olyan vóna, azt mondja, mint máma, két- vagy ötlövetű vóna, azt mondja, akkor mind a kettő ott maradna, de csak egylövetű. Hát most melyiket lőjem le? Vagy a kant, vagy a nőstényt? Azt mondja az öreg, mégis elhatároztam, hogy egye meg a manó, azt mondja, hát lelövöm a kant, hogy ne szaporodjék. Lelőtte a kant. Oda fordította a fegyvert, s az elsült. Felfordult a kan. Nem döglött meg mindjárt. Az első mög széttekintett, mögijedt, az úgy elmönt, azt mondja, hogy, hogy, mint a..., nem tudom én, na. Úgy elmönt igazán, mintha... szóval mögijedt, na. Emez meg akkor fölfordút, azt mondja, és hó vót, és akkor elkezdött (haladni) az erdőbe, lassankint elmönt. Hát azt mondja, én nem mertem utána mönni mindjárt, mer én is fétem, fiatalembör vótam. Először, azt mondja megtőtöttem újra a fegyvert. Kiütöttem a kapszlit, azt mondja, a pálcával, a vaspálca végivel. És – azt mondja – akkor újra megtőtöttem a fegyveremet. És mikor megtőtötte, azt mondja, újra hozzáfogott. Akkor a vérnyomokon mönt utána. Akkor a vérnyomokon elmönt körülbelül kétszáz méterre. Akkor egy szakadékba bele vót fordúva. A farkas akkor ott elvérzett. De még akkor is csak a puskájának a hegyivel piszkálta. Hát félt tűle, no. Hát hogyha megtámadja. Mer, azt mondja, olyan vót, mint egy nagy bornyú. Látta, hogy hát meg van dögölve. Hát akkor megfogta a farkát. Hát látom, hogy most má mehetünk. No, most mit csináljak nekije? Azt mondja, most má magam nem bírom elvinni. Elment haza az édesapjához. Édesapja mondja nekije, hogy hát no, mi újság van, gyerek? Mi újság, azt mondja, lelőttem a farkast, azt mondja, ott van az erdőbe. – Á, te szaros, te! Te lőtted le? Hát hun a farkas? – Hát gyüjjön, apám, velem, ott a szakadékba belefordút. És azt mondja, magával majd elhozzuk haza. Akkor az édesapjával elmentek az erdőbe, fogtak egy körösztfát, és a körösztfára föltették, összekötötték a lábát és elhozták haza a farkast. Otthon megnyúzták. És akkortájba nagy pénz vót, kaptak 3 FEHÉR Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam” . 2005
