Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Molnár Miklós: Villanyfény, hóesés, hegedűszó (Kollázs Újházy László (1945–2006) verssoraiból, Lu Ji [261–303] mondatai közé ékelve)
33 5. Erélytelen kormányokat, gyönge hadseregeket ment meg; fölerősíti a virtus elhaló szavát. A színfalak mögött a Bukás a Sikerrel karöltve siet a Pénz felé, aki az istenhez és a táncosnőkhöz beszél. A táncosnők vihognak. Az isten se figyel oda. A Pénz beszél, csak beszél rendületlenül. Földrengés van a szívekben. Hitetleneknek árulók prédikálnak. Holtak testében mozdulnak golyók. A szálfaerdők, a selyemmezők kiszálltak életünkből az észveszejtő rohanásban. 6. Nincs oly távoli cél, ahová el ne jutna, oly finom eszme, amit ki ne fejezne. Leülsz velem szemben, s megkönnyebbülésed fellegeivel gondjaim elől eltakarsz. Veled minden új; a vakságom vagy. Nem értek semmit; veled maradok. 7. Locsolja a szívet, akár az eső, s örökké változó szellemként cserél alakot. Söpör az ősz az életemen: családban is árván és egyedül, túlértem felén. Nem bántam meg, ha ütöttem; nem haragszom senkire. Ágsűrűben cinke fázik, hull a levél szakadatlan. A parkokból eltűntek a lányok. Újságúton újságpúpok. Tán jövő nyáron, ha majd a tenger... Megszületni vagy meghalni – ugyan melyik könnyebb? Talán a halál deszantosai között megtalálom magam. Most még éldegélek, és eszem, ami van. Erősek is csak azért maradunk: rajtunk ne szánakozzanak. Valaki meghalt; hull a könny befelé. Borzasztó lesz, ha meghal az utolsó ember, és nem lesz, aki eltemesse. 8. Fémbe vagy kőbe vésve erényre tanít. A kendő ha lekerül, szemed nem takarja: becsüld meg világosságod mindig. Innen is, túlnan is messzeség. A vándor megy, az ég szürke, a levelek sárgák. A való világba világosságot csak kemény szavak vágnak. Megváltozott csöndbe értem: nem a múlt történelmébe, hanem abba a szélbe, ahová esténként leroskad az ég. Villanyfény, hóesés, hegedűszó: egyedüli őröm Johann Sebastian Bach ébenfekete zenéje. 9. Mindennap új a húrokon és sípokon megzendülő szó. Orrom előtt elzúg egy berepülőlégy. Ahogy az élet rövidül, az ősz egyre fájdalmasabb. De nincs bennünk semmi félelem, amint végigpillantunk ezen a percnyi életen. Engem ne merjen senki skatulyázni! 10. Ha eget és földet befogad az elméd, kezedben a toll semmit el nem szalaszt. A költészetnek ez a szíjas, konok, csak azért is derűs szegénylegénye kezdetektől holtáig a térdre soha végvári virtusához volt hű rendületlenül, az életben és a poé zisben egyaránt, koncentrált egyöntetűséggel fogalmazva meg a (poszt)bolsevik társadalomban tébláboló kiskirályfi életérzését. Szó- és fogalomtörmelékekkel való virtuóz játék, balladás komorságba hajló tömörség, kopár tüzű képek veretes pontossága, intellektuális szenvedély, az érzés tisztasága: ezekből fakad verseinek ereje. Méltán hihetett „a szavak mágikus erejében”. Legjobb műveiben lélek ölt testet: egy rezignáltan is tettre, férfimunkára, akár sárkányölésre is kész jelenkori lovag nemes lelkülete. Kóbor lovag volt ebben a Don Quijotékban mód nélkül szűkölködő korban, amikor a szélmalmokról rendre kiderül, hogy gonosz óriások.
