Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 5. szám - Molnár Miklós: Villanyfény, hóesés, hegedűszó (Kollázs Újházy László (1945–2006) verssoraiból, Lu Ji [261–303] mondatai közé ékelve)

34

A hullámok, amiket létezésével keltett, tovább gyűrűznek a világ végezetéig. Őrizzük meg az emlékezetét, hogy rágondolásainkból földerengjen és fénybe derüljön az alakja! Mert ahogy sokan és sokszor elmondták vagy leírták már: a holtak csak miránk, élőkre számíthatnak, csak a mi gondolatainktól vetülhet rájuk fény. Ránk hagyták összes esélyüket; mintha azért húzódtak volna vissza, hogy helyet csináljanak nekünk. Méltó és igazságos hát, ha megőrizzük emlékezetünkben őket; méltó és igazságos hát, ha szavaink segítségével újra megelevenednek.

Ha Jankovác felől fúj a szél, kihallom belőle a szavad, drága barátom. Nem a költő szavát, hanem a megvalósult emberét, akinek csupán egyik – talán nem is a legfontosabb – létformája volt a költőség; a garabonciásét, a kenyeres pajtásét, a nagyszívű cimboráét, a családapáét, az ország használatában időnap előtt elnyűvődött „kemény, szilaj rakodómunkásét”.