Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Orosz István: Emlékek apámról VI.
133 lezett, óvodás társam – és legjobb barátom –, Tornyai Jenő (Jenci – Jencike – Cike – Czik) apukája szintén az Óvónőképzőben tanított. Az óvodába többnyire biciklivel mentünk, amelynek a hátsó kereke fölé egy háló volt feszítve, hogy a lábam a küllők közé ne akadjon. (Czik apukája, Jenő bácsi hasonló megfontolásból a nadrágszárán viselt egy csíptetőt.) A kis támlás fémülésre is emlékszem a hátsó kerék fölött. Ha néha mégis gyalog mentünk, el kellett haladnunk a piac sarkán pipáló fuvarosok meg testes muraközi lovaik között. A hátukon pokróc, elébük kötve abrakos tarisznya, amiből ugyanolyan egykedvűen ropogtatták a zabot akkor is, ha a hátukra emelt valamelyik madáchimrebajszos kocsis. Hogy protekciós óvodásként többet megengedtem magamnak, mint illett volna, arra egy máig kitapintható emlék figyelmeztet. Egy zöld színű bádogtrombitát fújok, s hogy ne kelljen osztoznom a többiekkel, körbe-körberohanok vele az óvoda udvarán, ahogy csak bírok. A többiek persze a nyomomban. A harmadik körnél megbotlok, hasra esem, és az éles trombitacső a szájpadlásomba fúródik. Nem tudunk vele mit csinálni – tárták szét a karjukat az OTI kétségbeesett doktorai. Talán begyógyul magától. Begyógyult, de a helyét máig ki tudja tapogatni a nyelvem. Az 50-es évek elejének nyomasztó légköre Nagy Imre miniszterelnökségből való leváltása után sem tért vissza. 1955-ben a koedukált osztállyal Déry Tibor Talpsimogató című egyfelvonásosát adattam elő. Déry 1954-ben írt formabontó darabja, a Talpsimogató – alcíme szerint Diákcsíny egy felvonásban – a karrierista törleszkedőt – aki nem mellékesen a párt tagja – gúnyolja ki, egy egészséges szellemű diákközösség életének keretei közt, de ki ne venné észre, hogy az egész megfertőzött társadalmon ironizál. A tízszereplős történet oly egyszerű, akár egy Molière-darab. Ideális mű a diákszínjátszóknak. Az egyik lányt, Katit elcsábítani készül diáktársa, Okos Elemér, a szerelmes, ám kissé naiv lány nem veszi észre, amit rajta kívül mindenki lát, hogy ez a fiú nem méltó hozzá, sőt tulajdonképpen senkihez, mert talpsimogató, azaz stréber, karrierista, törtető. Barátnője, Ilus, miután képtelen meggyőzni, a csoport többi tagjával szövetkezve színházat rendez a színházon belül. Az egyik diák, tanárnak maszkírozva szégyeníti meg Okos Elemért, egy diáklány pedig, Kati anyjának adva ki magát, Okos képmutogató aljasságát leplezi le. Nagyon élvezték az előadást a szereplők... – írja apám, s azt hiszem, 1955-ben tényleg élvezetes lehetett végre olyan mondatokat szavalni a színpadon, amelyekért két éve még elvihették az embert – nota bene, két évvel később is. Az idézet folytatása már arra az időszakra, a két évvel később kezdődőre utal. Aki Okos Elemért alakította, a forradalom után kezdeményezője volt a KISZ iskolai megszervezésének. Na igen, szerepet osztani tudni kell... 1955-ben „kiváló tanár” kitüntetést kaptam. Gábor István ez alkalomból interjút készített velem, a Nevelők Lapjában jelent meg. A háromszögű zászlócskán fityegő érmet többnyire én visel tem, jól illett a simléderes sapkába tűzött galambtollhoz, az övre csomózott fakardhoz, a megvasalt sarkú magas szárú cipőhöz. Nagy Micu továbbra sem hagyott fel azzal, hogy átvigyen az irodalomtörténeti kutatásba. ’56. október 5-én írt Szauder Jóska: az Irodalomtörténeti Intézetben kilátás van állásra, s szívesen fogadna – lakásszerzésben azonban nem tudnak segíteni. Postafordultával kért választ, én azonban fel is mentem hozzá. Nem tudom, megállapodtunk-e valamiben, a közbejött események időszerűtlenné tették a dolgot. Visszakanyarodva az időben: ’54 nyara nemcsak a Szegedről való visszatérés meg a költözködés miatt volt zűrzavaros. Ekkor volt a nagy kecskeméti gyermekparalízis-járvány. Istvánt Csépára menekítettük, Kelecsényben is voltunk vele. Márti akkor ott dolgozott egy állami gazdaságban, ő szerzett szobát. Igen primitívek voltak a körülmények, rövid ideig maradtunk, szinte menekülésszerűen tértünk vissza görömbölytapolcai kitérővel. Miskolcon is megfordultunk, föl akartam keresni Koszorúsékat, de nem találtam őket. Ősszel volt Márti esküvője, Kelecsényben megismert főnökével,
