Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Mórocz Gábor: Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében)
82 hűvös, illúzióromboló megjegyzései tökéletesen ellenpontozzák a befolyásos hazai recenzens túlfűtött hangú tirádáit: „Aki [...] éppen Mircse alakjában, cselekedeteiben és nyilatkozataiban véli a bűvös alapmondanivalót megtalálni, igencsak pórul jár, mert ez a »kettős biztosítású kommunista« nem állja ki az erőpróbát; alig nyúlunk hozzá, szétpukkan, hisz csak a kívánalmak buborékaiból áll össze. Németh maga is hangsúlyozza a vígjátékához fűzött magyarázataiban, hogy követendő példának, ideálnak szánta.”23 Különösnek tűnhet, hogy a „kettős biztosítású kommunista” kulcsfogalmát tartalmazó szövegrész nemcsak Nyékit nem nyűgözte le, hanem még az ideológiai értelemben tőle fényévnyi távolságra lévő, markánsan baloldali hazai kritikusok egy részéből sem váltott ki lelkesedést. Pamlényi Ervin például – Királlyal ellentétben – nem egyetértően idézte, hanem élesen megkérdőjelezte, illetve meghaladottnak, korszerűtlennek minősítette Mircse tetszetős önvallomását: „[...] »hatalom« és »nemzet«, »párt« és »nép« – ez a szétválasztás szükséges és helyes volt a Horthy-rendszer negyedszázadán át, egyes ilyen jelenségekre fel lehetett figyelni az ötvenes évek elején is: ma már – tíz- és tízezer Mircse, tíz- és tízezer munkás, tíz- és tízezer értelmiségi jelenti a hatalmat, a pártot. Miért kell tehát második biztonsági öv?”24 Mircse hitvallásáról Dersi Tamás is kifejtette vélemé nyét, amely nemcsak tartalmát, hanem érveléstechnikáját és fogalomhasználatát illetően is kísértetiesen hasonlított Pamlényi reflexiójához: „Amit [...] Mircse járási pártbizottsági tag arról mond, hogy helyes tájékozódását kettős biztosítéknak köszönheti (az egyik övet – felülről – a párt tartja a valóság fölé, a másikon – alulról – a nép küldi fel fiait a lehetőségek kémlelésére), semmiképpen nem számíthat egyetértésre. Ebben a koncepcióban még felismerhető az a hibás elgondolás , amely egy időben szembenállónak, de legalábbis különválaszthatónak tartotta a népet és a munkáshatalmat, a népet és a pártot.”25 [Kiemelések az eredetiben – M. G.] Pamlényi és Dersi tehát úgy látták: a tántoríthatatlanul rendszerhű Mircsével szemben is meg kell védeniük a pártot, ha ez az egyébiránt rokonszenves kommunista szereplő pontatlanul fogalmazza meg, mi a nép és a „szocialista” politikai elit közötti összefüggés lényegi tartalma az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején. Így mind a színikritika-írás területére kiránduló szolid történettudósról (Pamlényiről), mind a nála valamivel érdesebb stílusban megnyilatkozó kulturális újságíróról (Dersiről) kijelenthető, hogy a „mircseizmus” kérdésköre kapcsán még a dogmatikus baloldali hírében álló Király Istvánnál is „vonalasabb” álláspontot képviseltek. Írásunk végéhez közeledve még érdemes kitérnünk arra, hogy az Utazás egykorú értelmezői nemcsak Mircse, hanem Karádi alakjához is eltérő szempontok alapján közelítettek. Akadt olyan műbíráló (mindenekelőtt – mint már említettük – Király István), aki Németh alterego-jaként tekintett Karádira, és messze az átlagember intellektuális és morális szintje felett álló, kivételes sze-23 Nyéki Lajos: Egy nemzetnevelő útja. Németh László és az 56 utáni kiegyezés, i. m., 79. 24 Pamlényi Ervin: Az utazás. Németh László vígjátéka, i. m., 4. 25 Dersi Tamás: Az utazás. Németh László vígjátéka a Katona József Színházban, i. m., 2.
