Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Mórocz Gábor: Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében)
83 mélyiségként jellemezte a „tanár urat”. Jelentkezett azonban olyan kritikus is, aki inkább deheroizáló képet vázolt fel a dráma középponti figurájáról. Szabó Zoltán szeszélyes vonalvezetésű, szokatlan ötletekben bővelkedő elemzése például ebbe az irányba mutatott: „Az »Utazás«-nak nincs rendkívüli figurája [...], Karádi se az. Ő csak két ujjal emelkedik a többi fölé, egy csöpp puritánsággal, igazmondással, naívsággal [sic], a becsvágy és haszonlesés feltűnő hiányával, nem éppen rokonszenves tanársággal.”26 Szabó egyedi meglátása szerint a darab komikumának egyik fő forrása Karádi pragmatikai kompetenciájának fogyatékos volta: az, hogy a szovjetunióbeli tapasztalatairól családjának, ismerőseinek és a sajtónak szuggesztív ismeretterjesztő előadásokat tartó öreg tudós valósággal belemerevedik önnön tanári, népművelői szerepébe, és nem vesz tudomást arról, hogy „Moszkváról Magyarországon nem lehet földrajztanárosan szólni, mert Moszkva Magyarországon nem földrajzi, turisztikai fogalom.”27 Ami akár úgy is értelmezhető – változtathatnánk pozitív előjelűvé Szabó Zoltán gondolatsorát –, hogy a szovjetekről empátiával és elismeréssel beszélő Karádi József nem a fennálló rendszernek hódol be, hanem, mint általában, most is elkötelezett marad egy inkább távolra, mint közelre néző, hétköznapi előítéletektől mentes, jóindulatúan tárgyilagos gondolkodásmód iránt, s ezt a sokak számára merevnek tűnő elkötelezettséget még akkor is érvényesíti, ha törekvéseit környezete értetlenül, felháborodással vagy a gúny, a cinizmus gesztusaival fogadja. Ez az interpretáció igen közel áll Karádinak ahhoz a keserű, daccal átitatott önreflexiójához is, amelyet a mű eredeti befejezésében olvashatunk: „[...] ehhez az én programomhoz pontosan ez a hely [Küngös városa, a dráma fiktív tere – M. G.] a legillőbb környezet: a köpés a kapumon, a gúny diadala a hátamban, az összetépett jó hírem a párnám helyén.”28 A darab újabb, Király István által „kikényszerített” – de nem feltétlenül az ő intencióinak megfelelő – zárlatának értelmezéséhez viszont nem annyira Szabó Zoltán, inkább Héra Zoltán és Pamlényi Ervin meglátásai adhatnak termékeny szempontokat. (1.) Az esztétikai nézeteit az antiindividualizmus és a baloldali kollektivizmus dogmáihoz igazító Héra abban véli felfedezni Karádi attitűdjének rendező elvét, hogy a tanár mindenfajta közösségi ideológiához tartózkodóan viszonyul. A költő-kritikus megfigyelése roppant találó – még akkor is, ha marxista eszmei alapállásának megfelelően a főhős igényét az el nem köteleződésre29 (amely jelen esetben a kommunista mozgalom irányában is megnyilvánul) tévesztettnek, illuzórikusnak, mi több: groteszknek és patologikusnak minősíti. (2.) Pamlényi az el nem köteleződés helyett a függetlenség – pozitívabb konnotációjú – fogalmát társítja Karádi beállítódásához: „Mindkét oldalról [a „reakciós küngösiek” és a pártemberek részéről is – M. G.] folyik [...] ügyes és ügyetlen sakkhúzásokkal a küzdelem Karádi »lelki üdvéért«, de maga a tanár is szívósan küzd »függetlensé-26 Szabó Zoltán: Utas és külvilág , i. m., 307. 27 Uo. , 312. 28 Németh László: Utazás = Uő : Mai témák, i. m.,155. 29 Az eredeti szövegben az „el nem kötelezettség” szó szerepel. Lásd: Héra Zoltán: Az utazás. Németh László színműve a Katona József Színházban, Élet és Irodalom, 1962. május 26., 11.
