Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Mórocz Gábor: Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében)
76 Mórocz Gábor Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében) Németh László 1961-ben keletkezett – és a rákövetkező évben a Király István által szerkesztett Kortárs ban napvilágot látott – drámája, az Utazás az író életmű vének atipikus darabja. A társalgási vígjáték és a szatíra jegyeit is hordozó, publicisztikus elemekkel színezett alkotás nem vagy csak nagyon nehezen illeszthető bele azokba az értelmezési keretekbe, amelyeket tisztelői és ellenfelei előszeretettel jelöltek ki Németh számára a mű megírása előtti években, évtizedekben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Utazás – megjelenésének pillanatában – nagy fokú értetlenséget váltott volna ki idehaza. Az „atipikus” ezúttal nem volt teljesen összeegyeztethetetlen a kor meghatározó eszmei, ideológiai tendenciáival. Legalábbis ezt valószínűsíti az a recepciótörténeti tény, hogy a színmű – 1962-es folyóiratbeli közlése, illetve ugyanez évi budapesti, szegedi és debreceni színházi bemutatói után – sem visszhangtalan nem maradt, sem megsemmisítő erejű kritikai pergőtűz nem zúdult rá. Korabeli magyarországi fogadtatása vegyes képet mutat: többen rokonszenvezően írtak róla (Király István elragadtatott hangon, Illés Jenő higgadtabb jóindulattal méltatta), mások – például Dersi Tamás, Héra Zoltán vagy Pamlényi Ervin – bírálattal illették ugyan, ám fenntartásaikat mértéktartóan fogalmazták meg. Igazán erőteljes kritikát inkább csak a nyugat-európai emigrációs köröket reprezentáló értékelők gyakoroltak a dráma és alkotója felett. Elsősorban a szilárd polgári értékrendjét áttételek nélkül kifejezésre juttató, ítélkező hajlamú és gyakran kíméletlen őszinteségű Cs. Szabó László nevét kell említeni ebben a vonatkozásban, másodsorban a próteuszi nyitottsággal több – valós és fiktív (!) – értelmezői horizontba és nyelvi közegbe is belehelyezkedő, „metakritikai” megközelítéssel kísérletező,1 ironikus beszédmódot alkalmazó Szabó Zoltánét. Az utóbbi ugyan Cs. Szabónál jóval megértőbbnek mutatkozott a szerző eszmei törekvései iránt, de a maga bonyolultan rétegzett, nyelvjátékos, parodisztikus stílusában voltaképpen ő is dezavuáló értelmezést adott a műről 1 Ablonczy László e rendhagyó poétikai eljárást „kaleidoszkopikus kritikajáték”-nak nevezte. Lásd: A. L.: Igazmondás a fesl/tett világról , Szabó Zoltán szini gondolatai az emigrációban Hitel, 2012/4., 69.
