Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Hunyadkürti Soma: Eszmetörténeti kérdések Babits Mihály és Németh László kapcsolatában
41 művész alkata. Németh cáfolta azt a közkeletű elképzelést, amely szerint Babits elsősorban formaművész: szerinte Babits költészete nagyfokú és konfliktusos alanyiságot mutat, ami a formaművész egyenes ellentéte. Ugyanakkor az is igaz, hogy Babits esztétikai és eszmei következtetéseivel a legritkább esetben tudott azonosulni. Művészi értelemben a Halálfiai és Emberi színjáték mutatja meg kap csolatuk korai szakaszát. Németh regényét Babitséra válaszul, mintegy alternatív megoldásként írt. Mindkét mű alapproblémája egyén és társadalom viszonya, a személyiség – amely persze alapvetőn értelmiségi egyéniség – születése a dualizmus, illetve Némethnél még az első világháború utáni időszak szociális és mentális körülményei között. Mind a Halálfiai , mind az Emberi színjáték cselekménye és jellemábrázolása erőteljes önéletrajzi-önértelmezői hangsúlyt kap. Idővel azonban kiütköztek alkati különbségeik is. Babits fiatalon esztétikai művészetfilozófiája nagyrészt az első világháború hatására esztétikai-etikaivá alakult, ám az esztétikai-etikai-politikai hármasságot soha nem érte el. Ezzel szemben a 20-as évek végétől Németh Lászlóban fokozatosan kialakul az irodalom társadalmi szerepét figyelembe vevő művelődéspolitikai alapállása, amelyet élete végéig fenntart. Ebben a kiteljesedésben nem pusztán Németh László autochton szellemi fejlődése játszott szerepet, hanem a népi mozgalom és a modern népi irodalom megjelenése is. Utóbbival kapcsolatban Németh támogatóan – és gyakran kritikusan – lépett fel, a népi gondolatnak pedig nem pusztán képviselője, hanem társszerzője is lett. Ezen a ponton ki kell térnem a népi mozgalom történetszemléleti-történetpolitikai alapállására, mert jórészt ez az elképzelés az, amely kiváltotta Babits averzióját. A népi gondolat központi eleme a 19. századi nemzetépítés – és ezzel a liberális nacionalizmus – kudarca. Ennek lényege az, hogy – Eugen Weber híres, a francia agrárnépesség modernizációját vizsgáló könyvének címét (Parasztokból franciák) parafrazeálva6 – a parasztok a jobbágyfelszabadítás jogegyenlőségi eredményei ellenére a szó politikai, politiko-szociális értelmében nem váltak „magyarokká”. Azaz a szubaltern helyzetben lévő – mindenekelőtt földnélküli, illetve nyomorgó kis-és törpebirtokos – szegényparasztság 19–20. századi történeti fejlődése során nem lett a magyar politikai nemzet része, ennek a feltétele ugyanis a választójog kiterjesztése – potenciálisan az általános választójogig – és a radikális földreform lett volna. Innen csak egy lépés az etnoszocialista nacionalizmus megkonstruálása, amely a magyar népet (különösen a parasztságot) a jogfosztott, emancipálatlan nemzetiségek vagy nemzeti kisebbségek mintájára etnikumnak, „kisebbségben” lévő többségi nemzetiségnek tekinti. (Ez Németh László fajfogalmának egyik lehetséges értelmezése is.) A népi etnonacionalizmus horizontálisan metszi ketté a liberális-konzervatív nemzetfogalmat a „népre” és az „urakra”. Kérdés persze, hogy a népi program megfogalmazásához – amely, úgy hiszem, elsősorban emancipatorikus és demokratikus program – feltétlenül szükség volt-e erre a megkülönböztetésre? Történetileg ez valószínűleg elkerülhetetlen volt. A társadalmi csoportkonfliktusok etnicizálása a 19–20. századi 6 Eugen Weber: Peasants into Frenchmen: The Modernization of Rural France , 1870–1914. Stanford University Press. 1976.
