Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Hunyadkürti Soma: Eszmetörténeti kérdések Babits Mihály és Németh László kapcsolatában
40 megközelítést. Úgy tűnik, Némethet több szempontból egy olyan – retorikai és eszmei – pozí cióba helyezi, amelyet Németh valójában nem, vagy csak részlege sen képvisel. Egyfelől Németh Lászlót Szabó Dezsővel rokonítja, mondván, hogy mindkettőjüket „megejti minden ige, mely a magyarság nevében szól; s kivált ha korszerű, faji és népi alapon”, amely magatartást Babits „kissé balkáni tünetnek” nevez. Politikai kritikájában Szekfűt idézi, aki szerint a Németh által szerinte képviselt „kismagyar” elgondolásnak az lesz a következménye, hogy kilyukadunk a „kelet-európai parasztállamok életterében, ahova azonban eljövendő testvéreink, a románok és szlávok gazdagabb múlttal fognak belépni, mert ők nem fogják feláldozni a saját Kazinczyjukat és Arany Jánosukat a népi közösség oltárán”. Ellenérveinek harmadik típusát a magyar kultúra nemesi vagy paraszti jellegének kérdése köré csoportosítja. Babits úgy véli, hogy Németh és eszmetársai igyekeznek „mindent levagdosni, hogy csak az ősi, szent tuskó maradjon, a hamisítatlan, vad, vén, dísztelen tönk, mint egy dacos és babonás bálvány! Ez az utolsó reménye kultúránknak, ez a kegyetlen önműtét” – tehát ellenfelét lényegében parasztromantikával vádolja.3 Babits érveit alapvetően módszertani megközelítéssel kell szemlélnünk. Az elmúlt évtizedek eszmetörténeti kutatásaiból tudjuk, hogy a két világháború közötti magyar eszmetörténet milyen bonyolult és váltakozó szinkronitások mentén épül fel.4 A vonatkozó munkák meggyőzően bizonyított ák , hogy Szekfű Gyula és Németh László (s később Bibó István) eszmeisége a kreatív adaptáció viszonyát mutatja. Németh nemcsak tárgyi ismereteket merített Szekfű történet írói műveiből, hanem a történész történetpolitikai írásainak fogalomkészletét, érvelési technikáját – különösen az alkat-diskurzusra vonatkozóan – nagymértékben átvette, persze a legtöbb esetben Szekfű eredeti szándékaival ellentétes tartalommal. Úgy vélem, a Németh–Babits-viszony is ennek a kreatív adaptációs módszernek a figyelembevételével érthető meg. Németh László és Babits Mihály emberi és alkotói-gondolkodói kapcsolata összefüggése és ellentéte sajátos aszimmetriát mutat. Ez adódik részben az életkori és élettapasztalatbeli különbségekből, részben abból, hogy kettejük viszonyában Németh lép fel a tanuló, adaptáló félként. (Tehát olyan visszahatásról, mint a 30-as években a népiekkel szimpatizálni kezdő, és tőlük – így Németh Lászlótól is – tanuló Szekfű esetében, Babits viszonylatában nem beszélhetünk.) Megismerkedésükkor Németh Babitsban nemcsak rokonlelket ismert fel, hanem egyfajta apafigurát is.5 Egyrészt imponált neki a költő alkotói módszere, a sze mélyiséget kiteljesítő és személyiséget fejlesztő, önmagával küzdelmet folytató 3 Babits Mihály: Könyvről könyvre [Pajzzsal és dárdával]. Nyugat. 1939. 8. 4 Dénes Iván Zoltán: Eltorzult magyar alkat. Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával. Bp, Osiris, 1999.; uő: A történelmi Magyarország eszménye. Szekfű Gyula a történetíró és ideológus. Pozsony, Kalligram, 2015; Monostori Imre: Szekfű Gyula a változó időkben – Életmű – fogadtatás – utó kor 1913–2016. Pécs, Pro Pannónia, 2017. 5 A Németh–Babits-viszony első szakaszát pszichotörténeti szempontból elemzi: Bálint Ágnes: Télemakhosz bolyongásai. Németh László pszichobiográfiája (1901–1932). Bp, Kronosz, 2012. 189–219. Erről az időszakról született egy irodalomtörténeti összefoglalás is: Lackó Miklós: Németh László Babits Mihály vonzásában. Új Írás. 1980. (20. évf.) 1. 42–53.
