Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
27 egy Saint-Beuve se tudná megfordítani) – hanem mert visszaemlékszem első, az Észak Magyarországban megjelent darab-elemzéseidre s bámulom, milyen órjásit fejlődtél azóta – műértés, történeti elhelyezés, irodalmi áttekintés, s főként fogalmazás milyen magasába jutottál fel. Amit külső tragédia és belső kiteljesedés harcáról írsz, az Emberi színjáték s a későbbi regények szembeállítása, az alkati zártság felszívódása a személyiség önvédelmében (ez különösen); »nem« és »igen« viszonya B. Z. vallásosságában, élettörténetében: mind a kész, magas szempontú s tárgyát jól ismerő kritikusra vall. A jóindulat kiskapuja pedig, amelyet az utolsó bekezdésben kinyitsz: okosságos. Örülök annak is, hogy Sz. L.-könyved halad – a »Babits műhelyében« nyilván már annak a fejezete. A különlenyomat most nincs az asztalomon (nyilván Ella tette rá, mint nagy Sz. L.-rajongó, a kezét); arról majd később írok vagy beszélek – de hiszem, hogy a társadalmilag hálátlan téma ebben az esetben is nagy szellemi és mesterségbeli gazdagodással fog járni: hisz a kritikus pályája a tehetsége mellett elsősorban a szegődésétől függ – hogy mire teszi fel magát. Leveledből nem láttam, mik voltak a bajok – a családkép olyan napsugaras, amilyen örvendetes a szellemi. Feleséged többször eszembe jut: úgy hiszem, nemcsak kitűnő anya, de jó partner is lehet, s eredményeidbe az ő hatását is bele kell számítanom. Sok szeretettel köszönt mindnyájatokat: Németh László – író a föld alatt – Sajkod 1967 szept 15.-e. (Publikálva: Németh László élete levelekben, III. 1967–1975. Osiris Kiadó, 2000. 170.) A „jóindulat kiskapuja” pedig imigyen hangzott akkoriban. Íme a zárás, szintén betűhív másolata: „Maga Németh László fogalmazta meg – Gaál Gáborral vitatkozva a Tanu ban – eljövendő szerepét a marxista tervezésű szoci alizmus megvalósulása esetén: az a »nem« akar lenni, amelyik végül az »igen«-t segíti kiteljesedni. Tehát amit tragikus ellentétnek mutatott be a regényben, azt megvalósítható, dialektikus egységnek jósolta meg egy elkövetkező kor számára. És ennyiben a szocializmussal folytatott dialógusa sokban előképe és társa Sartre hasonló törekvéseinek. Hogy ezek az igenek és nemek megfogalmazásukban nem esnek egybe a miénkkel, és értelmezésükben is van nézeteltérés? Minden irodalmi mű utóélete a különböző korok saját maguk számára készített »értelmezésének« története is. Hiszem, így olvasva az Emberi színjáték nemcsak egy nagy író dokumentálására előhalászott korai mű, hanem számunkra is tanulságos, élő olvasmánnyá válhat: a mi lehetőségeink igénye is benne él, és épp arra késztet, hogy az emberi egyéniség maximális kiteljesítése javára használjuk fel e kiküzdött lehetőségeket.” (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967 )
