Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
21 De nem lehet ezt a kérdést ilyen egyszerűen elintézni. Ez az írói ítélet a megformált alakok felett. Ebből csak következtethetünk az elv feletti ítéletre, ez mégsem azonos vele. Közvetett az ítélet azáltal, hogy milyen hősöket ad a számukra, hogy képviselje azokat. A kurzust azzal ítéli el, hogy csak egy szerencselovagot ad neki. Szabó Dezsőtől, a mestertől nehezebb elszakadni. A regény egyik legrokonszenvesebb alakjával bizonyíthatná elmélete életképességét. Az író becsülésből, tiszteletből, ragaszkodásból megad erre minden lehetőséget, mégis visszájára fordul minden. Egy szép, az író számára is sokban rokonszenvesen hangzó légvár omlik össze a regényben. Horváth Laci ezzel lesz, Alfrédhoz hasonló megalkotása ellenére Zoltán rokona. Csak annyiban különböznek, hogy az író eleve érzi a Laci elképzelésének tarthatatlanságát, a Zoltánéra csak a végén döbben rá. Lacit alkata teszi önmaga Júdásává. Zoltán nyugodtan várja halálát, egyénileg megoldást talált az életére. Laci végül rádöbben a menekülésként magára ötvözött életmód megvalósíthatatlanságára. Ekkor tragikus véggel a menekülés az öngyilkosságba kényszeríti. Zoltán körül a külvilág hajszája zárja be a kört. Önmagában megnyugszik, csak a világ nem fogadja be. Laci önmagában hasonlik meg. Ironikus regényt akart írni? Iróniája végül is éppen az életműve teljességét előrevetítő modell megtalálását és meghirdetését követően csattan. Látva és láttatva az életművében kibomló moralitást, a létezésbe felemelő közösségszervező sugárzást, az emberi sorsot csapdába ejtő, pusztulásba vezető Kálváriát előre láttatja. Lefelé menet ugyanis Alfréd megjegyzi: „Ez a hegyi beszéd lett volna – találta meg Alfréd a maga heinei fintorát, amikor az alsó soron várakozó futóba ültek. – Volt hegy és volt beszéd.” Volt iróniája barátokkal mondatni ki a sorsot, amelyet a „hegyi beszéd” lényegében maga Boda Zoltán mondott ki. Ismerte egész életében a szemében ideális megoldásként érlelt oximoronban jelentkező sorsot. Ismerte annyira a torzat, hogy szembeszegezhesse vele az ideálist: „Tudom én, hogy eladnak és megcsalnak titeket az élet urai. A pásztorok nekik őriznek s a tornyok nekik kongatnak. De ne higgyétek, hogy ezek a zsarnokok idegenek tőletek. A ti bűneitek urai ők, s a ti gyengeségtek táplálja őket. Ti vagytok a farkasok dajkái, s a ti húsotok kéri a keselyűket, hogy szaggassatok minket. Fojtsátok meg a mai nap zsarnokait, a gyilkos ujjai szakadnak le s tíz zsarnok lesz a ti ujjatokból. Az élet rosszaságát nem gyógyíthatjátok meg az ember rosszaságával, csak Isten kegyelmével.” Kortársai közül a hozzá fogható hazai nagyságok fogalmaztak vele egy időben hasonló oximoronból készült látleleteket. A „fasiszta kommunizmus”-sal viaskodva. Szabó Lőrinc: A: rettenetes. De ne törődj vele, mert mindezen nem lehet változtatni. B: Nem lehet változtatni? Hisz ez még rettenetesebb! és József Attila: Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. * * *
