Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
20 a kurzus ideológiai kiszolgálóival szemben érzett ellenszenvének ad hangot. És hogy a helyzet fonák voltát teljesen kiélezze, ad absurdum viszi – egy zsidó fiút tesz meg az „új középkor”, a neokatolicizmus képviselőjének. Helytelen ezért a szituációválasztásért az írót antiszemitizmussal elmarasztalni. A regény két ellenpéldát is hoz: Zoltánnak a Herman tanító és családja iránti rokonszenvét, és azt, hogy legjobb barátja, Bálint főorvos is zsidó. Itt az elvtelen nihilizmussal száll szembe, és ehhez minden jól jellemző, találó tipizálási módot felhasznál. Érdemes meghallgatni a szellemes jellemzést, mellyel Németh László bemutatja, hogyan rendezkedik be szellemileg a „barokk összehasonlító irodalomtörténet” tanára: „Ő még egyes modern francia katolikusok csigalépcsőjének a legtetejére is fölkanyargott, sőt egész különös örömet lelt benne, hogy egy-egy nagykövet próféta felelőtlen kijelentő mondatait a maga szubtilis magyarázataival dúcolja alá. Tehette, hiszen ezalatt egy percre sem feledte el, hogy ez az egész gondolat-konstrukció puszta intellektuális remeklés, a ráérő szellem nemes játéka, amelyet nem árt egy árnyalatnyi gúnymosollyal festeni alá. Ez a gúnymosoly, mely a hajdani Behr–Coignard romboló szkepticizmusának volt egyetemképes párlata, nem oly erős, hogy a neokatolicizmust igénylő tényezőket sértené, viszont csendes hátsó ajtót jelentett ama művészkörök felé, amelyekkel Behr Alfréd Bors létére sem óhajtotta az összeköttetést elveszteni”. A másik barát Horváth Laci. Az ő alakjával egy másik irányzatot visz ad absurdum az író. Elkényeztetett csodagyerekből lett Szabó Dezső követője. Hármuk közül ő fedezi fel először Adyt, de csakhamar az akkor még ismeretlen Szabó Dezső mellé szegül Berzsenyi-tanulmánya elolvasása után. A háború kiforgatja életmódjából, apja fogsága, majd halála a legnagyobb nélkülözésekbe dobja. Orvos lesz, de a tüdőbaj ekkorra már aláásta szervezetét. Az így megrajzolt jelenség minden vonásában ellentéte a megvalósítani óhajtott ideálnak. Hacsak elvben hangoztatná, akkor is groteszk lenne. De Horváth Laci életmódjában is halálos komolyan veszi mindezt. Ekkor ütközik ki, hogy mennyire naivitás a Szabó Dezső-i koncepció, mennyire külsőleges jelenségek sorozatává válik megvalósítása során (sok népdal ismerete, az erő bizonyítása székek emelgetésével, család, gyerek) – főleg akkor, ha egy alapjaiban beteg ember kínozza magát ennek megvalósítására. Alakjában mintha Csáth Géza prózakísérletét folytatná: biológiai kísérlet Iskarióti Júdás alakjának egy modern regénybe applikálása. Természetesen az író állásfoglalása más Alfréddal és más Lacival szemben. Az alakok megformálási módjában egyeznek. Mindkettő egy-egy paradoxonra épült. A nihilista a neokatolicizmust képviseli, a beteg ember az „egész ember” ideálját akarja megvalósítani. De a hasonlóság ezzel meg is szűnt. Az író etikai állásfoglalása már elkülöníti a továbbiakban egymástól. Alfrédnál nincs elv, csak megvalósított elvtelenség. Laci tragédiája, hogy nem tudta megvalósítani az elvet, melyre feltette az életét: „Látod... sohasem hittem, hogy írott betűk, egy messzi ember gondolatai ennyit számíthassanak az élet szorongató tényei közt. Nekem kell ez a higienikus-atléta hit, ahogy te nevezed. Erős test, jó munka, tiszta család. Engem csak az a hit tart életben, hogy ezt kiverekedhetem magamnak”. Foglyul ejtette az elmélet, és számára az életté vált. Épp ezért tragikus alak, mert becsületes, naiv ember maradt. Alfréd nem az, mert szélhámos lett.
