Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
19 len fogalmazás gúzsába kötni, az »elhívás« hetedrangú furdalásaival bonyolítani, amikor a némaságban benn volt minden lehető fogalmazás tartalma, a fogalmazások feszélyező nyelve nélkül. Az újkatolikus írók veszedelmes statisztikája, ahelyett hogy húzott volna, riasztott. Micsoda kínlódás a dogma minden ízébe igazolást pumpálni! A felületesebbeken, egy Papiniben, valóságos szélhámosság. Szép dolog a századokkal egyet vallani, de fontosabb önmagunkkal egyet érezni. S én hamar észrevettem, hogy ez az »új érzés« annál diadalmasabban lesz »vallás«, minél kevésbé jegyzem el szavakkal s tudatunkra erőltetett hajdani vélekedésekkel. Sajnos, a felfedezés rohama alaposan elbillentette a művet; az én tervemből olyan váratlan robbant ki az eszme terve, hogy az arányok felborultak, az egyensúlyviszonyok meginogtak. Azt hiszem, sok »fiatalkori mű« művészi tökéletlenségének volt hasonló oka; amit a szerkesztés ügyfogyottságának néztek, tulajdonképp a műtől kapott ajándék felhőszakadásszerű zúdulása volt. Szerkeszteni én tudtam. Ha nem volt nagyobb dolgom, mint hogy szerkesszek (a Horváthné meghal a példa rá) gyerekkori írásaimban is »kész művész« voltam (mint ahogy a legtöbb igazi író már gyermekkorában »kész művész«); a váratlan többlet volt az, ami most megzavart. Boda Zoltánnak két mellékbolygója lett volna a regényben; két másik impotens; gyengébb legények, akik valahogy mégiscsak kivergődnek a lefelé vivő örvényből: Behr Alfréd az érvényesülési ösztönével s Horváth Laci, akiben saját Harmadik Ma gyarországos stádiumommal akartam leszámolni, Szabó Dezső-s népimádatával. Boda Zoltán rohamos győzelme agyon lapította ezeket az »impotenciaárulókat«. Behr Alfrédből okos stréber lett, Horváth Laciból szánalmas, gyermekded alak, aki a vitalizmus elméletével vigasztalja magát félrevezetett alapösztönéért.” Hát akkor nézzük meg Zoltán vitapartnereit! Akik Zoltánnal szemben egyegy, a hazai viszonyokra jellemző irányt reprezentálnak. Különbség csak az, hogy ezek már kijátszott teóriák, míg a Zoltánéban a fiatal Németh László a maga csalimeséjét alakítja. Horváth Laci a Szabó Dezső-i illúziókat próbálja az életben is megvalósítani, Behr Alfréd a kurzus készséges kiszolgálója és kihasználója. Alfréd volt Zoltán első barátja. Számára az elcsapott pap fiának társasága is óriási emelkedésnek számított. Alkalmazkodott még Zoltán irreális álomvilágához, a Zölddisznó-legendához is, csakhogy ezt a pozícióját megtarthassa. Alaptulajdonsága a mindenkori alkalmazkodás. De tanítója csakhamar felismeri a tehetségét, és a pesti piarista gimnáziumba kerül. Ez a légkör adja azt a fölényt, amellyel már lekezelheti Zoltánt is. Útja a pressziőzitást kedvelő, finnyás irodalomszeretet és életszemlélet felé vezet. Adyval szemben Babitsot helyezi előnybe. Egy ideig ingadozik, hogy neokatolikus legyen vagy galileista. Mindkét irányban eleget tesz kötelezettségeinek. A húszas évekre már bizonyos „pikáns” színekkel kevert neokatolikussá válik, a neobarokk kurzus reprezentatív képviselőjévé. Ekkorra veszi fel „jobbhangzású” nevét, a Behr helyett Borsot. Alakjában az író
