Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: Jelenetek egy regény befogadásáról (Németh László: Emberi színjáték)
10 redt körülötte a meder, amelybe maga vágta bele magát.” Az életműben ezt a csapdát majd igazán az Utolsó kísérlet ben oldja fel az író, Jó Péter útján, A másik mesterben a párkapcsolat egyik legszebben megfogalmazott történetét alakítva. Boda Zoltánnál mindez még csak a környezetével való szembesülés feloldó mozzanataként jelenik meg, az undor ellentettjeként, a torz ideális ellenpontja. Talán a bartóki zene kettős világa. Az éjszaka zenéje és az összetartozás örömünnepe. Történetén visszatekintve, joggal vonhatta le Boda Zoltán a tanulságot: „Én pedig azt hiszem, hogy az igazi sors nem követel áldozatokat. Nem is állít válaszút elé. Annyira bekerít, hogy csak egy út marad, az, amelyen járni kell [...]. Az ember lesz, ami lesz. Nagyon sok apróság summázódik abban, hogy mi lesz.” És ezt vele együtt a sorsuk csapdájába keveredő Németh László-i hősök egész sora elmondhatja. Boda Zoltántól Széchenyiig, Görgeyig, Puskinig, az Égető Eszter Méhes Zoltánjáig. Csapda, mely két irányba vezet: fizikai megsemmisülésig is akár, de belső felszabadulásig, a személyes szabadság megformálódásáig. „Szerettem az igazságot, ezért kell száműzetésben meghalnom.” Ezért alakítja Németh László Boda Zoltán stációit, de későbbi hőseinek útját úgyszintén mítoszokká, melyeknek változó láncolata vezet egyfajta morális életmód mitikus megfogalmazásához és megméretéséhez. A megtalált mérték vállalásához. De ez nem a stirneri személyes „belső” szabadság. A Németh László-i hősök szabadsága egyben morális kategória is. A vívódó szabad ember szembesülése mindenkori környezetével, a történelmileg rá osztódó küldetéssel. És Németh László esetében egyként hangsúlyos a személyes rátalálás és a hivatás kételyekkel való végiggondolása. A Pokol és a Paradicsom egyszerre való átélése. Ezért vált például a mű továbbgondolásának hiteles alkalmává Gábor Miklós kecskeméti VII. Gergely-alakítása, melyben a zárószóvá formált szöveget nem a pátosz hősiességével, hanem a kétségek között vívódó ember értelemkereső kérdezésével fogalmazta hangzóvá. Fizikailag is a kérdőjellé alakuló emberalakká. Pályáját összegezve, egy új életműsorozatot elindítva imigyen beszél Németh László az Emberi színjáték ról, besorolva későbbi művei közé: „A regény tulajdon képp ironikus műnek indult; azt akartam megmutatni, micsoda testi-lelki fogyatkozások lappanghatnak a szentség mögött. Modellje egy földim, egyetemi kollégám volt, akit neuraszténiája nemcsak a nőktől zárt el, de vizsgái letételében is meggátolt. Hazamenet a falunkban mint kuruzslónak széles pacientúrája támadt a külső sori szegények közt. Ezt az alakot növesztettem én meg »impotenciája« felől már-már krisztusi méretekre. A téma azonban bosszút állt; írás közben derült ki, hogy nem a betegség határozta meg a szentséget, a szentségre rendelt emberi természet az, amit mi betegségnek látunk. A hős a maga lábára állva kibújt az irónia pányvájából, melyet az írói szándék vetett rá, s bár egy csendőrgolyó terítette le, szinte úgy illant a mennybe a szilasi szőlőhegyen köré gyűlt tanítványai közül. Amikor a regénynek címet adtam, egy pillanatra sem gondoltam Balzac Comédie Humaine-ére (amelyet én inkább Emberi komédiának fordítottam). Amire a cím emlékezett, s amivel vitázott: az Isteni színjáték volt, szerkezete, mint azé, hármas: Pokol, Purgatórium, Paradicsom (legföllebb arányuk más: széles alapról indulva, fölfelé párlódott, vékonyult), s bár szentről szólt, kihagyta az Istent s a kegyelmet; azt mutatta meg, amit több késői művem (regényben az Égető Eszter ,
