Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Tinkó Máté: Galgóczi Erzsébet társadalmi identitásának alakulása az 1954-ben keletkezett levelek tükrében
79 eredménye, amely egyrészt árulkodik a levél címzettjének szóló megfelelési kényszerről, de főként és elsősorban Galgóczi asszociációs logikáját – amely a másikkal való összekacsintáson túl egy kényszerű pótnyelv17 alkalmazásával konstruálódik meg – teszi látható vá. Miben áll, hogy Galgóczi saját írását ezekkel az instrumentalizált jelzőkkel, úgymint „misztikus” vagy „dekadens” illeti? Dekadencia-vád, az „ismeretlen” nyelv használata Egyfelől Keszi A sziget ostromá ban megjelent, Thomas Mann elemzésére alludál, miszerint a Varázshegy „régi és új, haladás és reakció, felvilágosodás és miszticizmus, szabadság és megkötöttség ellentétei csaknem dialektikus formában csapnak itt össze”, 18 míg a dekadencia kultúrtörténeti beágyazódására Szolláth Dávidnak adódik hosszabb válasza, mely a korabeli fogalomhasználatot érinti, és amellyel valószínűleg Galgóczi is igen gyakran találkozhatott. „A »dekadencia« fogalma Rimbaud, Verlaine, Huysmans és Oscar Wilde fogadtatástörté netében fonódott össze a normaszegő magatartás különböző változataival. A mesterséges élvezetek hajszolásának vagy a művészet elnőiesedésének gyakorta hangoztatott vádjához képest a homoszexualitás és a dekadencia közvetlen összekapcsolódása ugyan nem nevezhető magától értetődőnek, Galgóczi ennek ellenére tekintélyes hagyományokra támaszkodhat, amikor a homoszexualitást a dekadens művészettel társítja. A »dekadens« kifejezés a kortárs irodalomkritika nyelvhasználatában a betegséget, az oszlást, a rothadást és a halál utáni természetellenes életet konnotálja. Lukács György 1946-os megfogalmazásában »[a dekadens világnézet] alaphangulata a pusztulás. Az emberiség és különösen a magyar nemzet halálhangulata benne az uralkodó mozzanat; a reménytelenség, a perspektívátlanság«. A dekadenciának reakciós politikai tartalma van, mert a dekadens író az ország építésének időszakában csak a halált várja a jövőtől. A dekadencia a legjobb esetben is csak egy pusztulásra ítélt osztály, a polgárság bizarr haláltánca lehet.”19 A gondolatmenet a homoszexualitás betegségtapasztalattá fokozásával zárul, a korábbi levelek effajta tematikájához képest azzal a különbséggel, hogy az abjektként konstituálódó „gennyes sebet” a megszólaló már nem kivágni akarja magából, hanem elszigetelni a többi testrésztől. Ahogy azt a korábban említett tanulmányomban is jeleztem, a párttagsági felvétel végre elégtételt szolgáltathatna Galgóczi nak, ekkor viszont az írói szerepre való alkalmas-17 Ezt a nyelvet definiálja kiváló tanulmánykötetében György Péter „ismeretlen nyelvként”. Ugyanakkor ez a nyelv elsajátítható, interiorizálható: „A marxizmus, a kommunizmus nyelve 1945 után Magyarországon is elkerülhetetlenül a mindennapi élet tapasztalata lett – egyre nagyobb tömegek számára. Ilyen léptékű és ilyen rövid idő alatt végrehajtott, számos médiumra kiterjedő, radikálisan centralizált nyelvváltásra a modern – értsd a Gutenberg-galaxisban élő – Magyarország történetében addig nem volt példa. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) ugyanis a kezdetektől fogva mindent elkövetett, hogy centralizálja, államosítsa az írott és a beszélt nyelvet egyaránt, uralja a nyilvánosság eltérő tereiben használt retorikákat, s ez nem pusztán diktatórikus cenzúrát, hanem nyelvfilozófiai és politikai megfontolások elválaszthatatlan gyakorlatát is jelentette. A cenzúra csupán tematikai tilalmakat jelentett, ám a hatalom megszerzésének lényege a nyelvváltás kierőszakolásában állt. Drámai erővel hatott, ahogyan az MDP politikusai a sztálinista marxizmus nyelvét magától értetődően közérthető, uralkodó retorikának tekintették, és akként is használták. Nemcsak híveiktől, hanem a (mégoly vulgáris, létező) filozófiai hagyományon kívül állóktól is elvárták, hogy azt ne csupán értsék, hanem anyanyelvükként beszéljék is.” In: György Péter: Az ismeretlen nyelv – A hatalom színrevitele , Budapest, Magvető, 2016, 15–16. 18 Keszi, Im., 172. o. 19 Szolláth Dávid: A kommunista aszketizmus esztétikája a 20. századi magyar irodalom néhány munkásmozgalom-történeti vonatkozása, Budapest, Balassi 2011, 176.
