Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Tinkó Máté: Galgóczi Erzsébet társadalmi identitásának alakulása az 1954-ben keletkezett levelek tükrében
77 Az 1953-ból és 1955-ből fennmaradt képeslapok három helyszínt lokalizálnak: a Visegrádi Alkotóházat, a már említett Színművészeti Főiskolát, illetve egy balatoni helyszínt (feltehetőleg a Szigligeti Alkotóházat, mely 1952-ben Bölöni György kezdeményezésére került kialakításra az Esterházy-kastélyban), továbbá Galgóczi szülőföldjét, Ménfőcsanakot. Az anzikszok felütéséből, hangneméből is kitűnik (noha ezek mind Galgóczi küldeményei, ezáltal egyirányú a kommunikáció útja, amelyből levonhatunk következtetéseket), hogy kettejük között különös, inkább mentor és tanítvány jellegű nexus jött létre, mely ugyanakkor tartalmazta a kollegiális viszony elemeit is. Példának okáért Galgóczi több alkalommal is elkéri Keszi írógépét, amikor hirtelen elfogja az alkotási vágy. Az 1954 tavaszán keltezett levelet, mely terjedelmében is kiemelkedik a többi dokumentum közül, alább teljes egészében, az eredeti, betűhív forma megtartásával közlöm. „Keszi elvtárs, éjjel 10 óra van – falun ez már éjjel – s olyan idő, hogy az ember bizvást az északi sarkon képzelheti magát. A szél veszettül rázza a redőnyt, eső csapkod, a szoba is rég kihült már, az ágyban írom ezt a levelet. Ha most – vasárnap erre – nem válaszolok, a jövő vasárnapig nem lesz rá módom, se kedvem, hogy tollat vegyek a kezembe – kivált, ha jó idő lesz, s mehetünk dolgozni a határba. Amennyire megleptél, olyan nagy örömet szereztél a leveleddel. Eszembe sem jutott, hogy írhatnál. Arra már gondoltam, hogy én vajjon írok-e, vagy nem, sőt, már el is döntöttem, hogy nem írok – de hát ilyen esetben muszáj megszegnem az igéretemet, ugy-e? Senkinek nem akartam írni. Rossz Pestre gondolni, rossz a közelmultra gondolni, rossz a közeljövőre gondolni, rossz gondolkodni – csak dolgozni jó, súrolni a padlót, porolni a szőnyeget, játszani az unokákkal és a kiskutyánkkal, s ilyen kora-este elaludni fáradtan, letöredezett körömmel és sok-sok tejsavval az izmaimban. Emlékszel erre a versszakra? Tavasz van itt a Tisza-tájon, És én olykor vért köhögök, Szép is az élet, csupa álom.15 »Vért köhögök«, ha Pestre gondolok. Honvágyam van a főiskola, a barátaim, az Uránia után – honvágyam van, és ha ott lennék, unnám és utálnám, mert ez a kis erő, amit itt magambaszívtam, már a Keleti pályaudvaron szertefoszlana. A régi életmódomtól pedig csömöröm van. Nem bánom, nem szégyenlem, csak elegem van belőle. Sőt, azt hiszem, nem is tanulok belőle. Okosan és szépen kellene élni, ízlésesen és spórolva az érzésekkel, az energiával, és vigyázva a nevünk csengésére, és nem kiprovokálni, kihajszolni, s ezzel elrontani mindent, hanem kivárni, türelmesen, szívósan... szóval, levontam egy csomó közmondásszerű bölcsességet a történtekből, csak éppen követni nem tudom, a jövőben sem, egy pillanatra sem. Ahhoz újra meg kéne születnem... Igy ismerve magamat, joggal félek visszamenni Pestre, még a vizsgák idejére is. Tudod, Imre, mit szeretnék? Itthon maradni 15 Ady Endre Vén faun üzenete című versének második versszaka.
