Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Tinkó Máté: Galgóczi Erzsébet társadalmi identitásának alakulása az 1954-ben keletkezett levelek tükrében
75 sajátosságoknak megfelelően. Mindeközben az eszme mint szent cél, és maga a közösség imaginárius képzete, örök marad, gyakorlatilag nincsen élettér a párton kívül.7 „A mai írók, költők teljesen félreértik a saját szerepüket; az íróknak nem eszméket kell terjeszteni, hanem a valóságot kell ábrázolni, nem kiszolgálni a pártot, vagy Pártot, ha így tetszik: PÁRT-ot, hanem tanítani! Az más kérdés, hogy a mi pártunk ezt még nem igényli, sőt nem engedi – de legalább az író, v. ÍRÓ ne mondjon le erről a küldetésről, ne mondjon le a vátesz szerepéről. Tanítsa, nevelje a pártot arra is, hogy ezt előbb-utóbb megértse, elismerje.”8 Simon Zsuzsa, aki 1950 és 1956 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola igazgatója volt, növendékének „hisztérikus” rohamait követően beajánlja őt az ország legszínvonalasabbnak tartott idegszanatóriumába, Szinetár Ernőhöz.9 A Galgóczi-levelek alapján kirajzolódó, döntően pozitív kép egyrészt orvos és páciens bizalmi viszonyából is származhat, mindamellett az egykori tanítvány és kolléga, a pszichoanalízis és pszichoterápia magyarországi felvirágoztatásáért komoly szakmai elismerést szerző Hidas György önéletrajzi visszaemlékezésében jelentősen árnyalja ezt a képet, és rámutat a tekintélyes figura személyiségének komplexitására, pártérdekeltségeire és gyógyítási módszereinek vaskalaposságára is. „Szinetár tiszta szívből kommunista volt, a sztálinista rendszer feltétlen híve, és aki – mint később kiderült – az Államvédelmi Hatóságnak is dolgozott. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, maga köré gyűjtött egynéhány különböző származású, a társadalom perifériájára taszított embert: a Horthy-hadsereg egy volt repülőtisztjét, az Üdvhadsereg egykori tisztjét, és engem, a gyároscsemetét. Terápiájában követte a szovjet pszichiátria módszerét, mindenekelőtt a tartós altatást. Rendkívül agresszív ember volt, majdnem mindenkit elektrosokkal kezelt. Különböző bróm-sevenal-keverékeivel krónikus mérgezést okozott betegeinek, úgyhogy állapotukban visszaesés következett be. A pszichoterápiás kezelést akkoriban alig alkalmazták. (...) Mindezek ellenére 7 Nem mond ellent ennek a gondolatmenetnek Raymond Aron totalitarizmus-elmélete, melynek különböző szegmenseit 1955-ös L’opium des intellectuels kötetében is fejtegeti: „A párt története nem más, mint az emberiség megváltásában beteljesedő üdvtörténet. Hogyan lennének meg hát a pártban a profán intézményekre jellemző gyöngeségek? Minden ember, még a bolsevik is tévedhet. A párt azonban tévedhetetlen, és – bizonyos értelemben – nem is szabad tévednie, hiszen azt állítja magáról, hogy beteljesíti a történelmet. A párt akciói azonban előreláthatatlan körülményekhez igazodnak. Egyaránt elkötelezett harcos kommunisták helyezkednek szembe egymással azt illetően, hogy milyen döntést kell hozni, vagy kellett volna hozni. Ezek a párton belüli viták legitimek lehetnek, ha nem vonják kétségbe azt, hogy a párt a proletariátus valódi képviselője. Amikor azonban a párt valamely jelentősebb kérdésben – például a mezőgazdaság szövetkezetesítését illetően – megosztott, az egyik oldal a pártot, azaz a proletariátust és a történelmi igazságot képviseli, míg a másik – a legyőzött ellenzék – elárulja a szent ügyet. Lenin számára sohasem vált kérdésessé saját küldetése, amelyet ő maga elválaszthatatlannak tartott a munkásosztály forradalmi hivatásától. Az az abszolút tekintély, amelyet egy kisebbség vagy egyetlen ember kivív magának a »proletariátus élharcosainak« köreiben, föloldja a pártnak tulajdonított abszolút értékek és a minden rendszert nélkülöző történelemben végrehajtott politikai akciók félresiklásai között lévő ellentmondást.” Aron, Raymond: Az értelmiség ópiuma , Budapest, Akadémiai, 2006, (ford. Kovács Zsolt) 114–115. o. 8 A levél kelte: 1954. május 18. In: Berkes, 2001, 61. 9 Szinetár Ernő (1902–1996), debreceni születésű ideggyógyász és pszichoanalitikus, Magyarország első pszichoterápiás intézetének megalapítója, Szinetár Miklós filmrendező és forgatókönyvíró édesapja. Munkássága sajnos kevéssé dokumentált, ugyanakkor felvilágosult gondolkodásáról tanúskodik praktizálásának korai időszakából az a füzet, amelyet 1934-ben Sós Endre szociológussal közösen írtak Mi vár a nőre az új középkorban? címmel, mely emancipatorikus gesztusokkal él, és a női szerep-újraértelmezés diskurzusa számára is kínál alternatívákat. .
