Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Standeisky Éva: Kassák álommegjelenítései
59 Standeisky Éva Kassák álommegjelenítései A személyiséget pőre szellemi valójában az álom mutatja meg leginkább. Felszínre kerül általa valami, amit talán az alkotó sem ért, amikor írásba menekíti – megformálja –, ami nem tudatos világában megjelent, lezajlott. A mű azonban úgy hat „megérintett” olvasójára, hogy a maga érzéseit, vágyait, gondolatait éli meg, éli át általuk. Az álommeg jelenítés a befogadó számára lehetővé teszi saját reminiszcenciái megélésén túl az alkotó művészetének és ennek részeként személyiségének jobb megismerését is. Az álom és jelentése Az álom: belső látás, az intuíció felfénylése. „[L]ehet az álom az embert szorongató éji dolgok borongós észlelése – vagy éppen ellenkezőleg, a világosság pillanatnyi felragyogása, a kiteljesített intuíció különlegesen éles feltisztulása.”1 Az álmok titokzatosak, bonyolultak, és a minden napok emberének feltárhatatlannak tűnnek. A lélekelemzők és a művészek foglalkoznak velük a legtöbbet. „Az álom, amely egészen ösztönszerű, magára ölti és megtartja szellemünk alakját. [...] Ezekben a sóvárgásokban sokkal jobban fel lehet fedezni minden ember igazi jellemét, mint a szabályozott, meggondolt és rendezett gondolatokban.”2 „Az álom olyan világba vezeti az embert, amelynek »képzelt« nyelvi készlete mindenestül az Én mélyrétegének terméke. Különálló, magányos világ ez, amely semmiféle kapcsolatban nem áll az ébrenlét emberközi kiterjedésével. Más szóval mindenki, aki álmot lát, a maga egyéni képességeinek fényében kivetülő, szigorúan személyes eszközök birtokában kel útra »az eredetek kozmikus éjszakája« irányába. Ennélfogva fölöttébb fontossá válik, hogy éppen ki az, aki álmodik.”3 „Szívünk, szemünk, fülünk együttesében képez az álomlátás mechanizmusa bámulatos eszközt, hogy a végtelenség benyomulhasson elménk szűk cellájába, s a titokzatos sötétkamra, vagyis az alvó lélek tükreire vetíti homályos képekben azt, ami az élet mélyén örök.”4 „Az álom szűk, rejtett kapu, amely a lélek legmélyebben fekvő, legbenső része felé vezet. [...] az álom útján behatolunk azon mélyebb, általánosabb, igazabb és tartósabb emberi létezésbe, amelyet a kezdetek éjszakai homálya vesz körül, amikor az ember – a még tagolatlan és személytelen természet részeként – teljes egész volt, és benne foglaltatott a Teljesség.”5 „Az álom, mint minden képzeletbeli tapasztalat, a transz cendencia antropológiai jelzése; ebben a transzcendenciában a világ jelentkezik be az embernél, miközben őt magát is világgá változtatja és feltölti a fény és a tűz, a víz és a homály minőségeivel. 1 Foucault, 31. 2 Foucault, 34. 3 Pleşu, 109. 4 Quincey, 177. 5 Jungot idézi Pleşu, 105.
