Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Orosz István: Emlékek apámról V.
47 tóság területén, az akkori Csongrád, Csanád, Dél-Pest és Bács-Bodrog megyében. Nem volt könnyű szakfelügyelőként elfogadtatnom magamat. Jogosan találtak túlságosan fiatalnak, tapasztalatlannak. Azt hihették, hogy politikai feladat végrehajtására kaptam megbízatást. Néhány, főként négyszemközti beszélgetés azonban többnyire elegendő volt ahhoz, hogy meggyőződjenek: tévedtek. A magyartanárok többsége a népi írók híve volt abban az időben. Én is. Sokáig őrizgettem jegyzőkönyveimet. Most már arra sem igen emlékszem, melyik iskolában jártam, még kevésbé, kinél. Legemlékezetesebb a szegedi leánygimnáziumban való látogatásom volt, magyarórán Madácsy Lászlónál, latinórán Révész Máriánál voltam többek között. Az igazgató, Berki, igen hűvösen fogadott, nem is tegezett, csak később, amikor már véleményt mondtam errőlarról, önkéntelenül fölkiáltva: Hiszen te értesz ehhez! Az Égető Eszter dedikációjában olvasom: „Orosz Lászlónak, volt csomorkányi szak felügyelőmnek jó emlékkel: Németh László.” Egy másik emlékezésében is szakfelügyelőként említi apámat: „...Orosz László, aki mint huszonnégy éves fiú szakfelügyelőm volt Vásárhelyen, s mint kiderült, 57-ben a legjobb tanulmányt írta, a regény helyét pontosan kijelölve, az Égető Eszter ről.” Valóban szakfelügyelőként jártam ott 1950 kora tavaszán, de ő akkor már nem tanított. Vele való ottani találkozásomra talán érdemes néhány mondattal kitérnem, mert jellemző a korra. A Bethlen Gábor Gimnáziumban egy fiatal tanár, óráján nem is az anyaghoz kapcsolódva tett elítélő megjegyzést a korábban ott tanító Németh Lászlóra. Óra után közöltem vele, hogy Németh Lászlót nagyra becsülöm, korunk legkiválóbb magyar írójának tartom. A kolléga arca földerült: „Délután szívesen elviszlek Laci bácsihoz, itt él Vásárhelyen, jóban vagyok vele, gyakran meglátogatom.” Örömmel mentem el vele a Bercsényi utcai házba. Személyesen akkor találkoztam először Németh Lászlóval. Nem voltam előtte teljesen ismeretlen, olvasta drámáiról (Széchenyi, Eklézsiamegkövetés) a Magyarokban megjelent recenziómat, néhány írásomat a Válaszban is. Hosszan beszélgettünk tanításról, irodalomról, az ország helyzetéről. Leginkább arra a mondatára emlékszem, hogy mindnyájan azt a rendszert szolgáljuk. „Te tanárként” – fordult a fiatal kollégához –, „Te szakfelügyelőként” – mondta nekem, „én fordítóként” (akkortájt fordította Vaszilij Groszman Sztyepan Kolcsuginját). Alighanem a Németh László rezignált helyzetmegítéléséből sugárzó kilátástalanság adta a végső lökést, hogy szakfelügyelői állásáról, s ezzel együtt a rendszer kiszolgálásának látványosabb formájáról lemondjon. Évával hamar összecsiszolódtunk. Kezdettől jól éreztem vele magamat, mikor a képzőben meg az árvaházban látogattam meg, mikor nagyokat sétáltunk, mikor el-elvittem vacsorázni a Luszka-féle vendéglőbe, mikor be-beültünk feketére a Gyenes-cukrászdába. (...) Többször voltunk együtt Bálint Lojziéknál a múzeumban, néha ott is lakott a feleségénél, amikor Lojzi ásatott. Elvitt Szegedre is bemutatni Olginak, apjának, Károly bácsinak, nagyanyjának. Én is őt Csépára; azt hiszem, jobban feltalálta ott magát, mint én Szegeden. ’50 júniusában Mátrafüreden nyaralt, meglátogattam. (A Luszka-Vendéglő az Iparos Otthon szép szecessziós palotájában volt, gyerekkoromban az oroszoké lett az épület, ma az Otthon Mozi van benne. A Gyenes Cukrászda a Nagykőrösi – vagy akkor épp Zsákdugó – utcában volt. Bálint Alajos az állomáskertben álló múzeum igazgatója lett, miután a szovjet hadsereg autójavító műhelye kiköltözött az épületből. Olgi anyám nagynénje, nagyapám húga, Károly bácsi pedig a férje, Ottovay Károly.) Apám halála, temetése után anyám többször töltött nálam hosszabb-rövidebb időt, Supkáékkal összebarátkozott, s azoknak semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy ott legyen, sőt azt is megengedték, hogy főzzön a konyhájukban. Ekkor már tervezgettük, hogy Évával összeházasodunk, Supkáék abba is beleegyeztek volna, hogy ott lakjunk. Valamikor ’50. április elején azonban – szombaton délután – arra értem haza a szakfelügyeletből, hogy kitettek az albérleti szobámból. Bútoraim az előszobában; menjek, ahová akarok; a szobát a mellette levővel együtt főbérletként kiutalták valakinek. Supkáék nálam is jobban el voltak keseredve. Az éjszakát a szemben lakó Szép Ernőéknél
