Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 3. szám - Géczi János: 57.

24

lehetőséget a fantáziálásra. Hosszú és egyenes ágból, amiként a rudat szokás a falhoz támasztani, készül a főváz. A rúdra, nagyobb szögben, mint a rúd dől a bükktörzshöz, ágbogas, lombtalan gallyakat támasztanak. Annak ellenére, hogy ezek a gallyak létrafokokként nehezen láthatók, az egész mégis olyan, mintha egy langaléta létrát pontosan az átlója mentén a földbe elástak volna, a fele tehát a föld alatt, a másik fele fölötte. De ki az, aki rendeltetése szerint tudja használni ezt a létrát?

Az a két fiatal férfi biztosan nem, akik alaposan körbejárják és megszemlélik ezeket a valamiket. Hátizsákosak, pólósak, rövidnadrágosak és túrabakancsosak. Két kutya futkározik velük, s a kutyák ugyanúgy megszemlélik az ágakból tákolt alkotmányokat. Az egyik azt állítja, hogy land art-művek, a másik azt, hogy gyermekek készítették, nyilván felügyelet mellett. Az egyik szerint keresztény szimbolikával túlterhelt, a másik úgy vélekedik, hogy nem a dolgok, hanem a dolgok nézője van a keresztény jelképiségtől leterhelve. Szerinte ez a tágas, festői hely szabadtéri vendéglátónak való, ahol a vendégek függőágyakban, függőszékekben és pallókból ácsolt emelvényeken kirakott asztalok körül lócákon foglalhatnak helyet, esténként hatalmas papírlampionok világítják meg az asztalokat, amely lampionok szerepét nappal nem lehet megállapítani, mert puszta díszeknek tűnnek. A másik azzal érvel, hogy itt nincs olyan infrastruktúra, amely a magyar vendéglátóipari törvények értelmében lehetővé tenné a vendéglátóhely működtetését, se villany, se áram, se mosdó, se egyebek, s mondjuk, miként oldódik meg az elkülönített fekete és fehér mosogatás, hol gyűlik össze a szennyvíz? Az egyik szerint az erdő sajátosságát figyelembe vevő, minimalista környezetet lehet itt kialakítani, a másik vélekedése szerint, akár egyetlen építmény, legyen bár az toalett, vagy az alkalmazottak számára szükséges öltöző, esetleg a nyersanyag tárolásához elengedhetetlenül szükséges kamra, főzőhely és ilyenek, már megszüntetik a hely varázsát, s éppen a vendégcsalogató környezet tűnik el. Az egyik ingerülten mondja, hogy az ilyen, a természet és a kultúra közös javait egyszerre képviselő hely alkalmassá tétele igényli a legkevesebb befektetést, a másik, ugyancsak ingerülten azt állítja, mindehhez akkora tőke szükséges, amennyivel nemhogy ők, de a vendéglátásban érdekeltté tehető ismerőseik együttese sem rendelkezik.

Majd találkozom velük később, a kápolnában, amelynek valamennyi élénél barnásvörös vakolatsávokat készítenek, részben ez okozza, hogy nagyobbnak tűnik, mint amekkora, részben pedig, mivel a sávok kivételével fehérre festik a falakat, olyan, mintha befejezetlen gerendaváz lenne. Az egyik szerint a kápolna légies, a másik szerint egyszerűen érdektelen, és a sváb parasztok haszonelvű szépségeszménye szerint való. Aztán az apszis két oldalfalára helyezett festményeket ítélik meg. Balon Máriát a kisdeddel, jobbon egy nagyon ifjú férfi szentet – a gyermek Jézust? − látnak, s abban igazuk van, hogy bizáncias mintát követőek. A hegyi örményeknél láttam hasonlót. Ikonok, mivel fára festettek. Az egyik szerint a hely szellemének ellentmondanak, a másik ráerősít erre: a templom oldalánál emelt, kis tehénnel együtt ábrázolt Szent Gellért-szobor nyakában egy tizedik században használt kereszt lóg, rövid szárú, tömzsi, szóval kereszt és nem feszület, tehát a kereszt- és nem a Krisztus-imádat jegye szerint készült, miköz-