Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Géczi János: 57.
23 bőrfájdalom, a göböket sem érzem annyira, visszaalszom. Reggel elmész, s arra késztet valami, hogy vegyem az autót, s induljak. Hogy hova és miért, azt csak akkor konstatálom, amikor Zircről egy mellékútra térek, röviddel a benzinkút után, s ki van írva, hogy Bakonybél 16 kilométer. Gyalog indulok a falun túlra, ahol a táblák szerint a Szentkút-kápolnát lelem fel. A tájékoztató tábla szerint a béli monostort alapító Szent Günther és a később vértanúhalált halt Szent Gellért e hely közelében töltött remeteségben néhány évet. Először 1826-ban emelnek az emlékhelyen kápolnát, azt a 19. század végén a ma álló épület váltja fel. Ekkor készül a 14 képből álló stáció és a szikla tetején található kálvária Krisztus, Szűz Mária és Szent János alakjával. Három forrás fakad a kápolna előtt, amelyet kőből rakott medencével foglaltak kútházba. A medence közepén dombormű eleveníti fel Szent Gellért e helyhez kötődő legendáját, valamint emlékét egy szintén Szent Gellértet és egy szarvasborjút ábrázoló szobor őrzi. A kápolna mellett lépcső vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária-szobor kerül. A szájhagyomány szerint e barlang a remeteség helye. Hát ide igyekszem? – kérdem ott magamtól. A forrásokból táplált, mesterségesen kialakított tó ligetes környékén látok egy tisztást, ahova leheveredek. Páfrányok közé ülök, egy rönkre, amelyre rátalálok, hallgatom a csendet. Egyféle fák nőnek, azt hiszem, az árnyas, de mégsem sűrű erdő bükkös. Szürkésfehér elefántlábak vesznek körül. Termetes fák, lombosak, egy-kettő dőlt csak el. Egészen különös dolgok találhatóak itt, megszámolom, hat helyen. Az erdő hat helyét valaki vagy valakik finoman, alig látható formában átalakítják. A fák közötti teret rendezik át. Két, egymás mellett szorosan nőtt fa törzsét fejmagasságban karvastagságú, de foszlékony kötél övezi. Nagy, jól megkötött görcs dudorodik a két törzsön, kinövéseknek is mutatkozhatnak. A görcsökből kötélvégek lógnak alá, az egyikük rövid, a másikukat össze lehet akár érinteni, foszlott végük egymáshoz illeszthető. Néhány lépéssel arrébb három fa közé, de karnyújtásnyi magasban egy tetőféle szerkezet készült. Lekérgezett, ugyancsak karvastag gallyakból kötött háromszögön, ahogyan halhúsban húzódnak a hosszú bordák, egymással párhuzamosan elhelyezett egyenes ágak hevernek, átesik köztük a fény, s a földre halszerű árnyékot vet. Távolban egyetlen fa kidőlt, le gallyazott törzse − alig térdmagasságban − lebeg a föld felszíne fölött. Alaposan szemügyre veszem, telik rá az időmből: a tízméteres, ha nem több, törzset függőleges pálcák tartják magasban, a ritkás aljnövényzettől alig elkülöníthetőek. Távolabb egy ugyancsak hármas farakásegyüttes áll. Egyikük talán sátor, talán tűz, egymásnak támasztott gallyakból összehordott, kúpszerű képződmény, a csúcsban ugyanolyan kötéllel összefogva, mint amelyek a két fa övét adják. A kúp alá bekuporodhat az ember, a talajt megtisztítják az avartól, a fűszálakat is kiszedik belőle. A másik jel értelme kevésbé világos. A kötéldarab mindkét végét átfűzik egy-egy lukas, öklömnyi kövön, s a kötelet áthajítják a magasban oldalra, majdnem vízszintesen kinőtt, messze jutó ágra. A szimmetrikusan kettéágazó ágvillába akasztják a kisebbik követ, abból csüng alá a függőleges vonalat húzó kötélen függeszkedő másik kő. A csoport harmadik térformája a legkevésbé ad
