Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Géczi János: 57.
22 Azt kell eldöntenie, hogy a jelenből vagy a múltból származik-e a sokféle hangból összeálló versenymű. – Maga hallja? – kérdi a vendége. Aki nem más, mint kisAjaz. Most, amikor harmadjára érkezik a jósdába, nincs rajta turbán vagy ahhoz hasonló fejfedő. A magyar nap ellen nem kell ilyesmit hordani. A felsőtestén tunikaszerű ruha, semmiképpen nem nevezhető ingnek. Judithnak ideje sincs föleszmélni, a fiú az asztal mögé telepszik. S a nem várt vendéget nem parancsolja ki. – Hallom. De nem biztos, hogy ugyanannak, aminek maga. – Mintha tengerparton lennék. Fűvel benőtt part, fák alatt, egy pokrócon. Csupa félárnyékban. A tengeren, egészen közel, bár lehet, nem nagyon közelben, hiszen a víz jól vezeti a hangot, egy csónak ring, a csónakban egy kétségbeesett ember, aki az evezőjével csapkodja a vizet. Hiába, mert a csónak meg sem mozdul. – Számomra békések ezek a hangok. – Nem állítottam, hogy nyugtalanítanának – mordul fel kisAjaz. – Mindezek ellenére Budapesten, bármennyire gyönyörű és bűnös város, nincs tenger. Pineák sincsenek. Talán a botanikus kertekben sem. Az énekes kabócák pedig legközelebb Tihanyban élnek. Tihany félszigetét ugyan egy tó veszi körül, de a Balaton vizét tilos a tengeréhez hasonlítani. A Balaton vize híg, tejszerű, mondjam azt, hogy tejkék? – Mindegy. Nem zavaró. A tenger oly kék, amilyen csak lehet a tiszta vízben visszatükröződő enciánkék égbolttól. Némi fenyőzölddel és karsztfehérrel elvegyülten. A part apró kövei – valaki járna ott? – megcsörrennek. – Azt hiszem, ez a csónak víz alatti szirten akad fenn. A vízfelszínt el nem érő, éppen alatta meghúzódó, hegyes szirtre szúródik fel – véli Judith, és észre sem veszi, hogy a szakmájában tiltott, privát társalgásba bocsátkozik. – Talán. De nem mindegy? – Hát érdekelne, milyen ismeretlen vezetéken kerül át az Adriáról Budapestre ez a hangzavar. Mert nyilván nem természetfeletti jelenségről van szó. – Nem zavarna az sem. Sőt. Kimondottan vágyom arra, hogy részese legyek egy ilyen eseménynek. – Nos, miben segíthetek? – Judith tartja a tenyerét, hogy belehelyezze a fiú a magáét. Azon nyomban látja, hogy az elmúlt időszakban egy új történet jelenik meg benne. − No, lássuk! Azon a vasárnapon Jerma átszellemülten ér haza Mogyoródra. Az autó hangjából jó előre hallható: kinyitja a kertkaput, beáll az udvarra, járva hagyja a motort, kinyitja a garázsajtót, beáll, leállítja a motort, kiszáll, bezárja a kertkaput, ismét csikorog, aztán kiemeli a cuccát az autóból, lerakja, bezárja az autóajtót, bezárja a garázs ajtaját, felveszi a táskáit, körbemegy a kertben és belép. Az ajtóból kiabál. − Szervusz, kisAjaz! Ettél? – de nem vár választ, berobban a konyhába. KisAjaz az asztalra könyökölve olvas, előtte a félbehagyott vacsora. – Na, legalább ettél. Sovány vagy még mindig. Jól telik a napod? Jerma maga alá húz egy széket. − Éjszaka felébredek. Lidércnyomás van rajtam, pedig csak négy helyen csíp meg a szúnyog, azokat vakarom el, attól riadok fel. Aztán valahogy enyhül a
