Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Bánki Éva: Vidékek, világok, bálványok (Mohai V. Lajos: Szabadon és kötelezően)
125 Bánki Éva Vidékek, világok, bálványok (Mohai V. Lajos: Szabadon és kötelezően) Mohai V. Lajos egyre inkább kiteljesedő kritikai-értelmezői életműve rendkívül egységes és karakteres – és mint ilyen, folytonos vitára és önvizsgálatra ingerlő. A legutóbb megjelent Szabadon és kötelezően című esszékötetének már a tartalomjegyzéke is számos izgalmas kérdést vet fel. Hogy lehet, hogy egy ilyen nyitott, sokféle ízlést, irodalomszemléletet elfogadó, számtalan rezdülésre érzékeny, az irodalmi kánon befolyásolásának szándékával is megnyilatkozó „szenvedélyes olvasó” (a szerző Almási Miklósra alkalmazott kifejezése) ilyen elzárkózó a fiatalabbakkal szemben? Márpedig Mohai V. Lajos Szabadon és kötelezően című esszékötetében számos nemrég elhunyt klasszikusról vagy a szerző nemzedékébe tartozó, számos irányzatban megforduló íróról-költőről olvasunk, de fiatalabbakról nem. Én alig hiszem, hogy ennek valami ízlésbeli oka lenne, meglehet, csak a kritikai metódus, a szerző olvasószemüvege, a Kosztolányikultuszon edzett „szűrője” implikálja ezt. Ha pedig így van, akkor ez annál érdekesebb. A metódus mellett igen figyelemreméltó Mohai sajátos „tájérzékenysége”, filmes látásmódja, mikor is elemzéseiben a próza-univerzumok mögé megrajzol egy hangokkal, színekkel, szagokkal, zugokkal teli „hont”. A szerző vidékiség- vagy (világ)periféria-fogalmát nem is lehet enélkül a „térlátás” vagy vizuális érzékenység nélkül élvezni. A Mohai-tájak közül nekem nem a romló-bomló Róma, a fülledt Bácska, a ködös-titokzatos Nyírség a legmegragadóbb, hanem Mándy Iván – Mohai által oly varázsosan interpretált – külvárosa. (Erre különös módon nem is egy kritikában, hanem egy varázslatosan személyes interjúban – Szalvétapapír és ruhakefe. Laik Eszter beszélgetése Mohai V. Lajossal a 100 éve született Mándy Ivánról – kerül sor.) A különféle műfajú írásokban elrejtett kalandozás, ötletforgács mellett feltűnő, hogy milyen mélyen kidolgozott és átgondolt a kötetben található Kosztolányi- és a Tandori-blokk. Ennek talán személyes okai lehetnek. A Tandori- és Kosztolányiszövegeket nem egy összeszikrázó találkozás, egy meghatározó, de egyszeri olvasmányélmény ihlette, hanem hosszas kutatómunka, a szerzőkkel / szerzőkről való több évtizedes együttgondolkodás. Mohai V. Lajos Tandori szerkesztője volt (Vigyázz magadra, ne törődj velem, 1989), irodalomtörténészi pályáját pedig Kosztolányikutatóként kezdte
