Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Seres Lili Hanna: A „melós író”, a „vesztesek krónikása”, az „iskolázatlan tökéletesség” (Tar Sándor-olvasatok és -félreolvasatok)
124 pozíciója, másság-identitása97 mellett többször szóba kerül a lehetséges befogadói atti tűd: a „viszolygással vegyes kíváncsiság”,98 amit az „egyszerre vonzó és viszolygató” 99 Tar-világ okoz, az, hogy „nem szívesen olvasunk e jelenségekről, roncsolódásokról”100 és az, hogy „az olvasó nincs felvértezve [a nyomorúság mitológiájára], ennyi kisszerű rémségre”.101 Végül pedig az író „tudósító” szerepének megfelelően az olvasó „szembesülő” feladata is kimondódik.102 A recepcióban gyakori a korszerűtlenség fogalma, amely vád alól legtöbbször felmentik Tart, hogy úgy képes mozgósítani a realista prózapoétika eszközeit, hogy szövegei mégsem válnak idejétmúlttá. Azonban a kritikák és a tanulmányok elemzése közben is azt a paradox jelenséget fedezhetjük fel, hogy maga a korszerűtlenség kérdésével foglalkozó recepció hordozza magán a korszerűtlenség jegyeit: a túltárgyalt referencialitást és az indokolatlan moralizálás, esszencializálás gesztusát, melyek a szempontok sokféleségének ellenére is dominálnak a változatos státusú szövegekből álló recepcióban. Ahogyan Szilágyi Márton is hangsúlyozza (Lengyel Imre Zsolt, Krusovszky Dénes és még néhány szerzővel együtt): a leegyszerűsített ítéletek helyett alaposabb elemzésre volna szükség, amely a Tar-próza sokszínűségét feltárhatja.103 97 „...azzal, hogy könyvet veszek a kezembe, máris kívülálló vagyok a Tar-világhoz képest”, mondja Simon Ádám. (n.n ., Gonosz történetek..., i. m .) 98 Varga , i. m., 91. 99 Sütő , i. m., 95. 100 Domokos , i. m., 115. 101 Ez okozza Földes Anna szerint, hogy „[i]zgalmas, fontos olvasmány A mi utcánk , mégsem lete hetetlen”. Földes , i. m. , 33. 102 Ördögh , i. m. , 480. 103 Szilágyi , A sátán..., i. m.