Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Seres Lili Hanna: A „melós író”, a „vesztesek krónikása”, az „iskolázatlan tökéletesség” (Tar Sándor-olvasatok és -félreolvasatok)
121 uralma, a másik pedig a szerzői, illetve szövegvilág-/stílusbeli magány, egyedülállóság, kivételesség toposza.75 A korábban idézett Lengyel Imre Zsolt bővebben így ír a Tart kivé telként kanonizáló recepcióról: „a pozícióját meghatározó írások igen jelentős hányada gyökerezett abban az előfeltevés-rendszerben, mely a magyar irodalmat alapvetően egyvágányúnak és időben egyenesen előrehaladónak gondolta; a különböző prózanyelvekben tehát nem adott szemszögből többé vagy kevésbé problematikusnak látszó világszemléleti-ideológiai alternatívákat látott, hanem egy fejlődési sor temporális indexszel ellátható tagjait, ami ráadásul a nem e vágányra illeszkedő hagyományvonalak leértékelését (elfelejtését) is magával hozta. Így alakulhatott ki egy viszonylag homogén kortárs irodalom képzete, melynek másik jaként vált érzékelhetővé Tar Sándor prózája.”76 Ennek a másiknak a meghatározásában hol a nehézség, hol a túl könnyedén vett megoldások figyelhetőek meg. A nehézség, nehézkesség a Tar-szövegek irodalomként való legitimizálásában mutatkozik meg, vagyis abban, ahogy a kritikusok igen gyakran annak bizonyításával küzdenek, hogy a novellákat valóságelemeik ellenére irodalomként fogadtassák el.77 Ebben a „kellemetlen” kérdésben ismét egyfajta kétosztatúságot láthatunk: számos írás a Tar-féle kettősségre utal, a dokumentatív és a szépirodalmi (vagy ennek variánsaként a korábban említett lírai) jelleg együttes jelenlétére, amely jellegek nem oltják ki egymást, hanem szokatlan egyensúlyban, összhangban érvényesülnek egymás mellett.78 A diskurzus egyik domináns fogalmát, a szociográfiá t pedig könnyed, elnagyolt, definiálat lan módon használja a recepció. A kritikák és tanulmányok szerzői nem határozzák meg, hogy adott szövegükben adott említéskor mit értenek szociográfián; hol a valóságelemek jelenlétét, a referencialitást, a hitelességet, a dokumentatív jelleget szándékoznak összefoglalni a kifejezéssel, hol a szépirodalom ellentétét képező műfajt értik rajta, a szociológia által alkalmazott írástechnikát.79 Mindemellett azonban a szociografikus olvasat kritikája 75 Csak egy példa a sok közül: „...furcsa, becikkelyezhetetlen, rendkívül egyéni, ugyanakkor magányos önvállalás” (Bombitz , i. m ., 106.) 76 Lengyel , i. m. , 877–878. 77 Vagy ahogy Bényei Tamás fogalmaz, a recepcióban a „megmenthető” vonásokat keresték a szövegszerűséget felértékelő irodalomszemlélet számára. (Bényei Tamás, Tar Sándor: A térkép szélén, Kritika, 2005/10, 32.) Például: „minden látszólagos dokumentarista-szociologikus indíttatása ellenére mégis a legmagasabb rendű művészet ez”. (Bán , i. m., 1143.) Két példa a szövegek tágabban, ontoló giai-egzisztenciális módon való értelmezhetőségére, legitimizációjára: Károlyi Csaba az egzisztenciális tényirodalom kifejezést használja, amely szerint a szövegekben a szociográfia mellett a szegénység és emberi kiszolgáltatottság antropológiai, ontológiai megközelítése történik (Károlyi , „Hirtelen...”, I.m., 116.); Horváth Csaba Az alku ról azt írja, a tények mögött megmagyarázhatatlan, metafizikus réteg áll, a jó és rossz harca. (Horváth , i. m., 11.) Szilágyi Zsófia pedig érdekes eljárással a szépirodalomra általánosan jellemző működésmódot a Tar-próza egyedi vonásaként reprezentálja, amikor a szövegek világszerűségéről beszél, vagyis arról, hogy föltárul bennük egy világ – meglátásom szerint ez is egyfajta legitimizációs kísérlet. (n.n ., Gonosz történetek..., i. m .) 78 Az első kötetről Ördögh Szilveszter azt írja, avulhatatlan hitelű tudósítás valóságunkról, ugyanakkor megrendítő erejű szépirodalom is (Ördögh , i. m ., 478.). Nagy Gabriella a dokumentum és a poézis egyensúlyáról beszél, illetve arról, hogy „a társadalom és az irodalom elfelejtett párbeszéde helyreáll Tar Sándor írásaiban”. (Nagy , i. m ., 1198.) Bazsányi Sándornál pedig így jelenik meg az elemzői nehézséget érzékelő kétpólusú látásmód: „a szociografikus „helyzetjelentés” és a személyes tragédiák egyidejű jelenléte sajátságos, irodalmi kategóriákkal nehezen körülhatárolható varázst ad a novellákban”. (Bazsányi , i. m., 1192.) 79 „Szociográfiai alapossággal megírt novelláskötet”, írja Pap Vera-Ágnes A térkép szélén ről, jó példát nyújtva az első esetre (Pap , I.m ., 477), vagy említhetjük Bazsányi Sándor gondolatmenetét Tar „kettős látásáról”, mely szerint a szociográfiai elemek inkább az individuális tragédiák tárgyi megalapozását,
