Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Seres Lili Hanna: A „melós író”, a „vesztesek krónikása”, az „iskolázatlan tökéletesség” (Tar Sándor-olvasatok és -félreolvasatok)
115 ismer, arról, ahonnan jön, saját közegéről,21 és ez az ismeret hitelessé 22 és „kérlelhetetlen pontosságúvá”,23 a közösségiség pedig empatikussá, szolidárissá teszi szövegeit, melyeket szeretetteljes részvét jellemez.24 Ezt a konvencionális interpretációt egészítette ki, illetve Tar szociális identifikálását váltotta fel a besúgó identifikálás. Az életmű újfajta értelmezésének nemcsak az eddig részletezett megközelítési irányt kell meghaladnia, hanem a besúgó identitást érintő interpretációs nyomással is szembe kell mennie.25 Az ügynökmúlt életműbe való vissza olvasásának, illetve a teljes életmű ezen horizonton való újragondolásának igénye mellett többször merül fel az életrajz, pontosabban Tar szociális és életvitelbeli lecsúszásának feldolgozási igénye, illetve az életrajz és az életmű értelmezés során vett elválaszthatatlan -21 „...kevés író volt olyan egyértelmű viszonyban az általa ábrázolt világgal, mint Tar Sándor” (Bánki Éva, A rendszerváltás nyelve , ÚjNautilus, 2012. június 1. http://ujnautilus.info/a-rendszervaltas-nyelve Utolsó megtekintés: 2019. november 18.); „...a személyes tapasztalatok és érintettség találkozik a szociográfus missziójával és a szépírói szándékkal.” (Deczki Sarolta, Vonat a semmibe. Tar Sándor : A 6714-es személy, Literatura, 2013/3., 258.); „...az író alapvető létélményének terepéről valók a témák, életutak...” (Cs. Nagy Ibolya, i. m ., 108.); sőt „jól ismerte azt a kört, melyből a rossz helyre született ember nehezen tud kijönni, neki sem sikerült (...) az élet és irodalom összefonódik”. (Deczki Sarolta, I.m., 835.). Találunk azonban ennek ellenkezőjét hangsúlyozó állítást is a recepcióban: a debreceni Tar-túra kocsmatapasztalataira utalva Horváth Csaba úgy fogalmaz, „amit Tar írt, az nem ezeknek az embereknek az élete (...), a Tar-hősöket Tar hozta létre. (...) Tar olyan világot hoz létre, amit egy ilyen leegyszerűsített referencialitás-felfogás nem fed le. Irodalmi hősei vannak, akik szükségszerűen sűrítettebben élnek, és bűnösebbek, esendőbbek, mint egy valódi ember. Miközben világos, hogy szedi össze az ötleteket, hangulatokat.” n. n., Gonosz történetek. Beszélgetés Szilágyi Zsófiával és Horváth Csabával Tar Sándor utolsó novelláskötete kapcsán, ÚjNautilus, 2011. február 17. http://ujnautilus.info/gonosz-tortenetek (Utolsó megtekintés: 2019. november 13.) 22 Sütő Csaba András érdekes tautológiája szerint például a Tar-hősök „nemcsak hogy hitelesek maradnak, de roppant élethűek is”. (Sütő , i. m ., 96.) 23 Uo., 91. 24 „...az író pozíciója a tragikus részvété.” (Mészáros , i. m ., 63.); „mély részvéttel tár fel” (Kerékgyártó T. István, A megalázottak magánya. Létismeret Tar Sándor műveiben , Jászkunság, 1990/2, 43.); „a méltányosság egyike legfőbb írói erényeinek” (Radnóti , i. m ., 242); „drámai rokonszenv, részvét” (Cs. Nagy , i. m ., 111.); „a leírás belső igazságtételének erkölcsi attitűdje” ( Márton , i. m ., 71.); Bazsányi Sándor pedig egyenest a részvétpróza kifejezést használja, amelynek megalapítója Kosztolányi – Bazsányi , I.m ., 1195. 25 Az ügynöklét életműbe való visszaolvasásának igénye hangsúlyosan megjelenik például Szilágyi Mártonnál: „...nem lenne tanulság nélkül való egyszer tüzetesen végigkövetni Tar egész pályáját irodalomszociológiai, illetve társadalomtörténeti szempontból, hogy az irodalmi életbe való befogadás, majd az onnan való részleges, de Tar számára tragikusnak bizonyuló kitaszítás folyamata miképpen zajlott le, s ennek milyen szubjektív érzelmi, tudati feldolgozása alakította poétikailag is Tar életművét.” (Szilágyi Márton, A sátán fogságában. Tar Sándor novelláinak biblikus közege , Eső, 2005/4. http:// www.esolap.hu/archive/29/758.html (Utolsó megtekintés: 2019. november 13.) Erre Márton László, majd később Szilágyi Zsófia ad kezdetleges, az életmű végét érintő választ: Márton szerint Az alku novellái „egyrészt az egyéniség dekoncentrálódását és széthullását mutatják, másrészt elmennek a publicisztika és a szélsőséges hatásvadászat felé”. (n. n., Tökéletesen átlátszatlan. Szilágyi Zsófia beszélgetése Márton Lászlóval, Ex Symposion, 2006/57. http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_ page__surfer&csa=load_article&rw_code=tokeletesen-atlatszatlan_1356 (Utolsó megtekintés: 2019. november 13.); Szilágyi pedig kifejti, hogy az „utolsó kötetekben, illetve főleg az utolsóban, Az alkuban érzek valamilyen dühöt, de ezt részben az életrajz fordulatainak tudom be... türelmetlenség ez inkább, nincs ideje úgy kiérlelni a szövegeket, mint amikor a pálya csúcsán volt (...). Rövidebbek [lettek a novellák], és sokkal erősebb lett az a vágya, hogy ki akar mondani valamit, nem megmutatni. Nem megtalálni akar egy nyelvet, felépíteni egy figurát, hanem elkeseredett, dühödt állításokat tesz”. (n. n., Gonosz történetek..., i. m.)
