Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Lengyel András: Érintkezés és áramlás (Network-elemzés II.)
60 csolatban álltak; „erős kötésről” volt szó. Más megközelítésben érdekes e folyamat megértése szempontjából egy másik network-tag, a költőtárs Illyés Gyula is. Ekkoriban ő is „marxizált”, s nagyon bonyolult – ambivalens – viszony fűzte őket egymáshoz. Kölcsönös méltánylás és (utóbb) konfliktusokba is átcsapó rivalizálás egyaránt jellemezte viszonyukat. József Attila számára, bár ma már tudjuk, ő volt a nagyobb, jelentősebb alkotó, fontos volt ez a viszony: Illyésben a tehetséges, s ugyanakkor sikeres alkotót látta, „aki tudta kezelni karrierjét”. Ez a komplikált, de erős érzelmi kíséretű kapcsolat fölértékeli jelen összefüggésben azt a tényt, hogy közös, játékos- pózoló fotósorozat készült róluk, amint éppen „döntik a tőkét”. A fotók a fára emelt fejszét (azaz az imitált tőkedöntést) és a fára fölrakott Döntsd a tőkét-kötetet egyaránt s egyszerre mutatják. Ez legalább két dologról árulkodik: a „tőkedöntögetős” szimbolikus reprezentáció kettős jelentésének ismeretéről, tudatos fölhasználásáról – s az együttműködést immitáló szerepjáték kölcsönös szimbolikus, mert fotón meg is örökített vállalásáról. A gesztusközösségről. Mindhárom network-pozíció (Gömöri, Danzinger, Illyés) közvetített valami lényegeset az adott szimbolikus reprezentáció megszületéséhez és jelentéséhez. Újra, s konkrét esetben is aláhúzva a tényt, hogy minden ilyen reprezentáció bizonyos mértékig kollektív teljesítmény. Maga a költő tisztában is volt vers- és kötetcímének, mint szimbolikus reprezentációnak a szerepével. Könyvéből jó néhány példányt ismerünk, amely nyíltan utal erre: Döntsd! – olvashatjuk az ajánlásokban is a szerzői utasítást. * Az áramlás során kialakuló/közvetítődő szimbolikus reprezentációk jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Nem árt tehát, ha még egy, újabb konkrét példán keresztül is közelítünk mibenlétének és szerepének megértéséhez. Van Radnótinak egy sok szempontból fontos verse, a Sem emlék, sem varázslat . E vers hangütése, magatartáskifejező letisztultsága, összegző jellege határhelyzetben mutatja a költői beállítódást: összegzi az addigi „Radnótit”, s utat nyit a „kései” nagy verseknek. Ennek, egyebek közt, van egy fontos részlete, amely – önértékén túl – demonstrációként is megérdemli figyelmünket. „Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton.” Helyzet- és létösszegző szimbolikus reprezentáció ez, döntő jelentőségű önmeghatározás. A dichotomikus szerkesztés tiszta képletet eredményez: szabadságvágy és a rabság realitása nem csak a vágy és a realitás ellentétét emeli ki, nem csak a vágy univerzális – pozitív – perspektíváját jelöli ki, de ellenpólusát, az „őrök” jelenlétét is rögzíti. Az őrök, akik itt kimetszik az én-t a szabadság lehetőségéből, már nem fenyegető potencialitást képviselnek, hanem konkrét, itt s most megmutatkozó szabadságdeficitet. A szabadsághiány itt már a szabadság ellenpólusaként tárgyiasul: ezek az őrök már működésben vannak. Radnóti életrajzának eseménytörténete a szabadságvágy történeteként is elbeszélhető. Diákkori extravaganciái éppúgy idetartoznak, mint a „növelő közösségbe”, a művészeti kollégiumba való bekapcsolódása – s olyan barátságai, mint a már említett Reitzer Bélával való tartós érintkezés is, ennek a szabadságvágynak a meg- és kiélési lehetősége volt. Reitzer s a többiek barátsága is ezt a vágyat affirmálta. A Reitzer nevével jelezhető network-pozíció tehát ennek az igénynek és tapasztalatnak a személyi közvetítőjeként és megerősítőjeként is számontartható. Azaz szabadságvágya nem valami egyéni szeszély vagy „deviancia” volt, hanem mint igény és törekvés is közös, szociológiai realitás. Radnóti vágya, legalább egy közösségben, visszaigazolódott, a „normalitás” jegyeit mutatta – ezért szilárdulhatott és maradhatott meg. „Jó” korokban ez a vágy kimondatlanul is természetes, rossz, szabadsághiányos korokban viszont (s többnyire az emberi történelem korszakai ilyen szabadsághiányosak) maga az igény is megőrzendő, fönntartandó
