Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 2. szám - Lengyel András: Érintkezés és áramlás (Network-elemzés II.)

57 rendszeressége és gyakorisága révén, „erős” információtartalma lehet. Ez utóbbi a két véglet (erős illetve gyönge kötés) közt mint „egydimenziós” – verbális – kötés írható le. Ez a „váz” a maga szikár adatszerűségében, mondhatnánk fenomenológiai tisztaságában, szociológiailag erős és jól értelmezhető jelzés. Ez a váz azonban csakugyan váz, nem helyettesítheti a „tartalmi” elemzést. Az ilyen váz körül ugyanis kirajzolódik legalább három jól elkülöníthető, leírható és értelmezhető dimenzió, amely a két network-pozíció közötti közvetítés három rétegét mutatja meg. Ez a három réteg a következő: (1) Az érintkezés érzületi/mentális dimenzi­ója; (2) az érintkezés elsődleges kommunikatív tartalma, és (3) az érintkezés közvetítette szimbolikus reprezentációk sorozata. (1) Az első réteg az érzületi/mentális dimenzió evidens összefüggésnek látszik: akinek könyvet ajánlok, vagy akitől dedikációt kapok, azzal „jóban vagyok”. Ez, felületes megkö­zelítésben, csakugyan így is van. Ellenségeinknek ritkán ajánlunk könyvet (bár ilyen is elő­fordul, József Attila például megtette ezt Pintér Jenővel és Németh Lászlóval is!); az ajánlás általában az összetartozás megerősítő gesztusa. Azoknak szól, akiket tisztelünk vagy/ és szeretünk. Ennek a magatartásnak azonban önmagában is több rétege van: a) a baráti érzelmek kifejezése és megerősítése; b) az elvi összetartozás kifejezése; c) a másiknak mintaként való elismerése; d) a szövetségkeresés, stb. Általában az együvé tartozás szim­bolikus, ám egyben mégis gyakorlatias gesztusa, vagy a már létező csoporthoz tartozás kifejezése és megerősítése, vagy egy ilyen potenciális csoport építésének gesztusa. De min­denképpen affirmatív, kapcsolaterősítő gesztus. Célszerű azonban elkülöníteni e folyama­tok eltérő szociológiai tartalmát (például barátság, fegyverbarátság, azaz szövetség) vagy a csoporton belüli hierarchiába való betagolódás igényét. Utóbbi különösen fontos, mert egy szociometriai viszonyt képez le. (Amikor, Kosztolányi javaslatára József Attila „hódolat­tal” ajánlotta egyik versét Babitsnak, akkor ez a feszültséggel teli, de szociológiailag is jól értelmezhető viszony fejeződött ki a fiatalabbik költő kényszerű gesztusában.) Az ajánlás az irodalmi hierarchia elismerését, a dominancia elfogadását is jelezheti. (A fordítottja rit­kább, de előfordul: a „mester”, mintegy befogadja a követőt, például a tanítványt.) Mindez az informális csoportképződés mentális kísérőjelensége és egyben eszköze is. Mondhatnánk, csoportszociológia – ajánlásokban elbeszélve. (2) Az elsődleges kommunikáció verbális tartalmai. Elvileg és látszólag ez a hozadék parttalan. A kommunikátum két network-pozíció között, vélhetnénk, bármi lehet. Ez azonban illuzórikus föltevés. A tartalomszolgáltatást a két network-pozíció viszonya eleve behatárolja. Egy-egy pozíción belül a világ percepciója mindig meghatározott módon és tartalommal történik, és csak e percepciók eredményeit lehet közvetíteni a másikhoz. Ez mindenkor csoport- és státuszspecifikus ismereteket jelent. Az egyén személyes kvalitása ugyan gazdagítja és finomítja a csoportra jellemző közös tudást, de a csoporthoz tartozás ereje limitálja a közös tudás egyéni karakterét. Az érdekes itt éppen a közös tapasztalat – s a közös tudástól való egyéni eltérés távolsága. S természetesen a másik network-pozíció karaktere is behatárolja a lehetséges kommunikátumot. A mindenkori címzett vélelmezett (kikövetkeztetett) elváráshorizontja behatárolja a neki szóló üzenet lehetséges „tartalmait”. Vannak közösen preferált témák és tartalmak, s vannak közösen ignorált témák is. Mindkét pozícióban tudjuk, kit és miért kell dicsérni, s kit és miért illik szidni. Az e közös prefe­renciáktól való alkalmi érdemi eltérésnek mindig külön jelentése és szerepe van. S mindig vannak domináns beszédtárgyak is – ezek szerepe a viszony megerősítése, ápolása. E tartalmak rekonstruálásának lehetnek közvetlen forrásai (például a levelek), s lehetnek közvetett, másodlagos forrásai (például mások egyidejű vonatkozó híradásai, másodlagos lejegyzésekben, stb.). A lényeg ezeknek a forrásoknak a speciális „faggatása”, idevágó hozadékuk fölismerése. Mértékkel az utólagos, retrospektív források információi

Next

/
Thumbnails
Contents