Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Orosz István: Emlékek apámról IV.
48 falán megmutatta nagyanyja kis akvarell-natúráit: bolond..., nem bolond..., bolond..., nem bolond... Az iménti felsorolásból látszik, hogy a határvonalra, amit Fodor „gólya” a kollégista szleng szerinti „narodnyikok”, vagyis a népi íróktól ihletett csoport és „progresszívek”, vagyis a kommunisták közé rajzolt, alighanem a szerzők is és a szerkesztők is fütyültek. Előbbiek számára a politikánál is fontosabb vonzerő volt Illyés neve az impresszumban, Németh Lászlóé, Veres Péteré, Kodolányi Jánosé, Szabó Lőrincé, Tersánszkyé, Cs. Szabóé, Vas Istváné, Jékelyé, Szentkuthyé, Bibóé, Weöresé a tartalomjegyzékben, de legfőképp Sárközi Márta legendás közvetlensége, elsöprő energiája; utóbbiak számára pedig a minőség. A háború után újraindított Válasz két teljes és két töredék évfolyamot ért meg. A tör ténelem szemszögéből szinte semmi. Az idő múltával azonban egyre nőtt a jelentősége. Apám valamikor a hetvenes években hatkötetes könyvvé köttette be a számokat, a folyóirat tudós kutatója, Széchenyi Ágnes pedig a jelképes Lélegzetvétel címet adta a Válasz ról szerkesztett monográfiájának. Az lehetett: fölemelt fej, szabad levegő, átélt felelősség. A Collegium elengedhetetlen része volt a külföldi ösztöndíj, de míg a háború előtt francia, német, angol tanulmányutakra szólt, 47-ben legföljebb csak a szomszéd országokba lehetett menni. Apám 1000 Forinttal a zsebében Romániába indult. Az útlevél, vízum és kiutazási engedély utáni hajszától jócskán elfáradva, de a várt élményektől fölajzva ültem föl augusztus 1-jén Kolozsvárig szóló jeggyel a bukaresti gyorsra. Kezemben az útlevél, fedőlapján a koronás címer, a felirata Magyar Királyság, igaz, a királyság szó lila tintával, de nem túl meggyőzően át lett satírozva. Foglalkozás: egyetemi hallgató, termet: közép, arc: ovál, szem: barna. Inkább valami zöldes-barnás árnyalatra emlékszem, a testvérem azt mondaná, kelkáposztafőzelék színű. A július 10-én kiállított útlevél kizárólag Romániára volt érvényes, tartozott hozzá egy cirill betűs betétlap is, a kiutazási engedély, ami szerint szeptember 24-ig vissza kellett térnie. Többen vagyunk a vonaton magyarországiak, mindegyikünkre jut néhány erdélyi beszélgetőtárs. Szenvedélyesen érdekli őket minden, ami „odaát” történik. Az egyik legelső kérdés nemcsak most, hanem később is minden észak-erdélyivel való találkozáskor: Van-e Magyarországon most is jegyrendszer? Olyan pontosan és rendesen adnak-e most is mindent a jegyekre, mint „annak idején”? Cukrot is? — kérdik hitetlenkedve. Itt április óta nem láttak egy dekát sem. A négyéves magyar uralom élő emléke a rend, a szervezettség. A magyar hivatalnokok ridegek és kimértek, de pontosak, megbízhatók és megvesztegethetetlenek voltak — így tapasztalták. Kolozsváron a református kollégiumban az álmából fölvert pedellus készségesen adott szállást, egy irodai díványon azonban inkább poloskákkal viaskodtam, mint aludtam. Másnap át is költöztem a református teológia betegszobájába. Vakáció lévén üres volt az épület, csak néhányszor akadt hálótársam vidékről belátogató papok személyében. Velük meg a teológián afféle gondnoki tisztséget is ellátó fiatal segédlelkésszel sokat s tanulságosan beszélgettem. Minden félelemtől s tartózkodástól mentes őszinteséggel beszéltek életükről, nehézségeikről és reménységeikről. Bejárta a nevezetességeket, írja, de főként az egyetemisták érdekelték. A Móricz Zsigmond Kollégiumban, Kolozsvár egyetlen magyar egyetemi kollégiumában, vakáció lévén, csak néhány fiút talált, velük viszont sokat beszélgetett. A kollégium szervezete a magyarországi népi kollégiumokénak felel meg (az itteniek népkollégiumnak hívják). Ifjúsági autonómia, szigorú válogatás a fölvételkor, a tanulmányi vagy közösségi munkában nem megfelelőek kirostálása: ezek az alapelvek. Az egyetemi tanulmányok melletti társadalmi munka itt is olyan nagy szerepet játszik, mint Pesten a Györffy Kollégiumban. Részt vesznek az ifjúsági politikában, az MNSZ ifjúságának Petőfivel című röpiratában többük cikkét olvastam. Magyar klasszikusokat (Petőfi, Móricz), mai magyarországiakat (Illyés, Erdei, Jócsik) és erdélyieket (Nagy István, Asztalos, Bözödi, Jordáky stb.) jelentetnek meg.
