Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Orosz István: Emlékek apámról IV.
46 színpadi deklamáció, olyasforma, ahogy az angol színészek beszélnek a maguk remek beszédkultúrájával. Ha filoszköpenyben jött be a későn jövő – tehát házikabátban, amit ruhakímélés okából majd mindenki hordott napközben, fenn a szobában, vagy a könyvtárban –, észrevétlenül a helyére siethetett. Ha azonban utcai öltözékben, vagy egyenesen öltönyben és nyakkendőben bukkant fel az ajtóban, akkor máris felharsant a kiáltás: Hol járt? Ki az a nő?, sőt néha, némi rosszindulattal, ha a későn érkező piperkőcnek ítéltetett: Milyen szép! Selyemfiú!” Föl lesz függesztve a kanalad – hangzott el a figyelmeztetés, ma is az ő hangján hallom, ha elkéstem a családi ebédről vagy vacsoráról. Megtanultam, mondom én is a gyerekeimnek, de most, hogy leírom, most döbbenek csak rá, fogalmam sincs, mi is lehet a tréfás fenyegetés forrása. Azt hiszem, a Collegiumból eredhet. Hónapokig tanítottam egy gimnazistát latinra egy használt nadrágért, anyámtól font-kötött birkagyapjú nadrágban és pulóverben jártam a Collegiumban, hogy egyetlen ruhámat kíméljem, így kértem kölcsön ballonkabátot, amikor Cs. egy hűvös, szeles tavaszi napon találkára hívott a Gellérthegyre. De színházba jártunk, egy-egy könyvet is vettem, a kétkötetes Pintért pl. – ha jól emlékszem – néhány kiló lisztért. Csomagot gyakran kaptam hazulról – falun volt élelem –, de az nem élte túl a megérkezése utáni félórát: a pestiek lesték a csomagpostást, s azonnal betársultak a vidéki csomagok tartalmának minél gyorsabb elfogyasztásába. Lényegesen javult a helyzet a sta bilizáció után. Ez a harmad- és negyedév közti nyáron történt: aug. 1-jén jelent meg az új forint. A fizetésből élők visszanyerték anyagi biztonságukat, hamarosan új ruhát, cipőt kaptam. Szakdolgozatom témájául szívesen választottam volna Dsida Jenő költészetét, Horváth János lebeszélt erről, még túl közel van, mondta. Másik ötletem az volt, hogy a felvilágosodás korának irodalmi életéről írok. Ezt meg túlságosan nagy falatnak tartotta, azt javasolta, foglalkozzam ennek csak egy részével, az olvasóközönséggel. Így lett szakdolgozatom, majd disszertációm címe: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás korában. Módszertani alapvetést Kemény Zsigmond Élet és irodalom meg L. Ludwig Schücking Die Soziologie der literarischen Geschmacksbildung című művében találtam. 1978-ban Fülöp Géza kandidátusi disszertációt írt A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban címmel. Ennek egy lábjegyzetében említi, hogy felhasználta kéziratos disszertációmat, amelyre Pándi hívta fel a figyelmét. Föl bizony, az olvasókat ugyanúgy csoportosítja, a csoportokat ugyanúgy jellemzi, mint én tettem. Különösebb erőfeszítést a negyedik év sem kívánt. Irodalomból maradtunk Makay kellemes langyos vizében, latinból már tudunk annyit, hogy a Tomasz-órákra való felkészülés nem okozott különösebb nehézséget. Latin szakdolgozatomat néhány hét alatt megírtam Horatius hexametereiből, néhány német forrásmunka alapján. Huszti, akinek szemináriumán felolvastam, némi bővítéssel disszertációnak is elfogadta volna. Nagyobb izzadságba került latinra fordítani. 1946 őszén újraindult a Válasz. Az eredeti, 34-től 38-ig megjelenő folyóirat egyes számait látta ugyan kisdiákként Kecskeméten, a hajdani Kultúra könyvkereskedés (a mai Kálvin téri papírüzlet) kirakatában, de aligha figyelt föl rájuk, sőt azt sem tudta, hogy a szomszéd utcában működő Részvény Nyomdában nyomtatják őket. A 1946-i újraindulást azonban – harmadéves egyetemistaként – már azzal a titkos reménnyel várta, hogy a munkatársak között talán ő is helyet kaphat, s írásai megjelenhetnek olyan nevek szomszédságában, mint Illyés Gyula (róla felelt a beregszászi érettségin), Németh László (a róla tartott előadásról az imént volt szó) és Keresztury Dezső (aki igazgatója és irodalomtanára volt az Eötvös Collegiumban). Nagy Micu már az első számába írt Taurinus Dózsa-eposzáról. ’47 májusában az én kritikámat is közölték Nemes Nagy Ágnes kötetéről. Illyésnek állítólag tetszett, én nemsokára már nem voltam rá büszke. Nemes Nagy Ágnes első könyve volt az Új Hold kiadásában megjelent Kettős világban című kötet, s a róla megjelent első komoly bírálat éppen apámé. A 24 éves költő és 21 éves ítésze. Az első szakasz csak nehezen silabizálható ki, mert a nyomdában összekeveredtek
